2015. március 22., vasárnap

Erdei fafaragó

Azt hiszem minden madárkedvelő és fotózó embernek lehet egy listája olyan madarakról, melyeket szeretne legalább egyszer lencsevégre kapni. Nekem legalábbis van ilyen. Fekete gólya, zöld küllő, jégmadár, kanalas gém, búbos banka, hogy csak néhányat említsek közülük. Természetesen a legtöbbjükkel már többször is találkoztam a természetben, de lefotóznom még nem sikerült őket. Sokáig tagja volt ennek a listának a fekete harkály is, de pont az előző posztban bemutatott tatai Öreg-tónál sikerült megfigyelnem és lefotóznom az erdei fafaragó mestert.



Miközben a vadludak esti behúzására vártunk, sétáltunk egy nagyot a tó körül. Az előző posztban említettem. hogy a téli időszakban leengedik a tó vizének egy részét a gát és a vár védelme érdekében. Ezáltal száraz lábbal is elérhetővé válik a várral szembeni vad, erdős rész. Ha már a lehetőség adott volt, mi éltünk vele. A séta után aztán visszafordultunk az erdőből és elindultunk vissza a partra. Ahogy lassan haladtunk kifelé, hirtelen - kissé mögöttem - hangos kopogásra lettem figyelmes. Megvoltam róla győződve, hogy emberi tevékenység eredménye az erős hang. Szerencsére lassú mozdulattal fordultam meg és léptem vissza. A zaj igazi forrásának látványa hatalmas örömmel töltött el. Egy fekete harkály dolgozott serényen egy kidőlt ártéri fatörzsön. Ahogy óvatosan kilestem egy fatörzs takarása mögül megállt, figyelt, de szerencsére nem repült el. A gépet lassan a szememhez emeltem. Sajnos egy lekopaszodott fa lombjának lógó ágai erősen akadályoztak a fotózásban. Lázasan próbáltam keresni egy piciny rést az ágak között, ahonnan fotózható lett volna a fekete szépség. Végre sikerült! Tudom kesze-kusza a háttér és kissé távoli rajta a madár, de ezek végre saját fotók. Rövid figyelés után aztán ismét munkához látott. Először szinte megfeszült, lendületet gyűjtött...


...majd többször lecsapott és után megvizsgálta az eredményt.


Újra megfeszült és újra lecsapott...


...aztán újabb vizsgálat következett.


Az exponálások hangjára néha megszakította a fafaragást, de aztán ismét nekilátott.


Ez a legnagyobb európai harkályfaj. A fotókon egy tojó látható. Könnyen megállapítható, hiszen a hímnek a csőrtől a tarkóig húzódik egy vörös csík, míg a tojók csak egy kis piros "sapkát" viselnek a tarkójukon. Röpte erőteljes, kissé hullámvonalú. Hangyákkal és egyéb rovarokkal táplálkozik. Odúját elsősorban bükkfa törzsébe, ritkábban fenyőfába vési. Nagyon örültem ennek a váratlan találkozásnak. Az erdei fafaragóval ismét gyarapodott a fajlistám.

36 megjegyzés:

  1. Ez volt Szczesie látni és fényképezni a madár minden bizonnyal álmodott. Tisztelettel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Yeah it was a really fantastic moment for me. Thanks Giga!

      Törlés
  2. Tényleg szerencséd volt a harkállyal, szép képeket csináltál. :-) Nekem eddig csak a kerben "ólálkodó" zöld küllőt sikerült jól fotóznom.
    Az én célfiguráim a mókusaink fotózása. Óriási kihívás, a múlt héten a Kaiser-völgyben is elmulasztottam egy kis vöröst, mert az izgő-mozgó kisállatok nem maradnak nyugodtan 2-3 másodpercre sem.
    Egyszer volt alkalmam az osztrákoknál pár megszelidített vad mókust lencsevégre kapnom. Azóta is várok az igazi pillanatra. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen. A zöld küllő nálam még a kívánságlistán szerepel. Sokszor láttam már és talán két éve majdnem összejött az ideális fotó is. Becserkésztem egy szép példányt a Városligetben és éppen emeltem a szememhez a gépet amikor a közelben egy gyerek elkezdett kiabálni. A hang természetesen azonnal megriasztotta...
      Sok sikert a mókusokhoz! Előbb vagy utóbb biztos összejön. Én így vagyok legalábbis a madaraimmal :)

      Törlés
  3. I have not seen or heard of the Black Woodpecker. We don't them here. Beautiful images they are.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thanks a lot Bob! I am glad that I could show a new species for you.

      Törlés
  4. oh, congratulations! it is a most beautiful bird!

    VálaszTörlés
  5. Thanks for your lovely comment on my blog :)
    Congratulations for this black pecker!
    I still have not yet managed any pictures of this species.
    Enjoy your afternoon

    VálaszTörlés
  6. Fantastic photos of the black bird.
    Best regards, Synnöve

    VálaszTörlés
  7. Különleges sorozat! Harkályt eddig csak fotózhatatlanul magasan láttam,és nem is így.. ügyködés közben.
    Erdei fafaragó....az elnevezésed is találó.Tetszett!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Marcsi. Úgy röpködtek a forgácsok, hogy a cím adta magát :)

      Törlés

  8. Thanks for your comment on my blog.
    Beautiful pictures of the black woodpecker.
    Here they are quite rare.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thanks Irma. Hope you will see it in your country too.

      Törlés
  9. Értékes "trófea" szép fotókon. Gratulálok Miklós!

    VálaszTörlés
  10. What an absolute beauty. One that I will never see. Thank you so much.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Yeah I fully agree with you.
      I am glad that I could show a new species for you.

      Törlés
  11. Hey Miklos,
    Very nice that you saw this woodpecker. So special.
    That must be nice to photograph him. Well done!!

    Many greetings,
    Marco

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello Marco,
      It was a fantastic moment. This is my first photo about this species.
      Greetings

      Törlés
  12. Andrea új megjegyzést írt az "Erdei fafaragó" című bejegyzésedhez:

    Miklós!
    Nagyon jók a fotók, és a hozzá tartozó leírások!
    Szeretem olvasni, és nézni a blogodat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Andrea,
      Elnézést kérek, de válasz helyett véletlenül töröltem a hozzászólását. Ezért gyorsan visszamásoltam az e-mail értesítőből :) Köszönöm a kedves szavakat és örülök ha tetszik a blog. Örömmel veszek minden hozzászólást.

      Törlés
  13. This gorgeous black woodpecker. In the Netherlands they do but not everywhere. I'm really envious of pictures of this beautiful woodpecker:-)
    a hug
    *************
    Ez a gyönyörű fekete harkály. Hollandiában csinálnak, de nem mindenhol. Én nagyon irigy képek a gyönyörű harkály:-)
    Egy ölelés

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thanks Helma. I hope you will see it in Netherlands as well!

      Törlés
  14. WOW!
    Now that is a bird I have tried to photography nut I find it quite difficult to approach!
    Well done Miklos!
    Happy Easter :)

    VálaszTörlés