2021. március 2., kedd

Szívekbe zárt megemlékezés - Balatonudvari

Nem is olyan régen még telefonkártyák segítették az emberek kommunikációját. A kezdetekben csak egyszerű kártyákat, a későbbiekben viszont már teljes sorozatokat is forgalmazott a távközlési szolgáltató. Az egyik ilyen telefonkártya különleges, szív alakú sírköveket mutatott be, Református temető - Balatonudvari aláírással.


Aztán teltek az évek, de a sírkövekről nem feledkeztünk el. A dörgicsei kirándulásunk során éppen útba esett a kis falu, így természetesen megálltunk, hogy a valóságban is láthassuk ezeket a különleges szíveket a védett temetőben.


Mint oly sok különleges dologhoz ehhez a helyhez is egy monda kötődik. Egy helyi halászgazdának volt egy szép lánya. Sokszor együtt eveztek ki a Balatonra halászni. Egy alkalommal hirtelen csapott le rájuk a vihar, a csónak felborult és a lány a hullámok közt lelte halálát.


A leány szeretője egy kőműves legény volt, aki elhatározta, hogy egy szív alakú sírkövet készít a kedvese sírjára.


A különleges sírkő annyira megtetszett az udvariaknak, hogy később saját halottjaik számára is ilyet készíttettek. 



Én úgy gondolom, hogy valójában a helyi kőfaragók kézügyességének és a nem szokványos formáknak köszönhetően állítottak fel végül több tucatnyi szív alakú sírkövet ebben a temetőben.

 


Feltűnt, hogy egy-egy kövön még milyen jól olvashatóak a feliratok. Nos, a kirándulás után olvastam, hogy kétszer is restaurálták ezeket a régi köveket, melyek során korabeli születési anyakönyvi kivonatok alapján tudták megújítani és olvashatóvá tenni a sírfeliratokat. 



Úgy vélem e ritka, kultúrtörténeti emlék megtekintésére mindenféleképpen érdemes pár percet rászánni, ha a környéken jártok. 

3 megjegyzés:

  1. Mennyi különlegesség van itthon nálunk is, amiről nincs is tudomásunk. Örülök, hogy legalább így láthattam, mert nem valőszínű, hogy eljutok még oda.
    A monda is érdekes!

    VálaszTörlés
  2. Hallottam már erről a temetőről, de én se jártam ott. Ami engem kellemesen lep meg, az a régi sírkövek karbantartása, megőrzése. Manapság sajnos ez nem túlzottan divat - és nem csak a sírkövekre gondolok most...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy olvastam, hogy az országban négy védett temető van, ezek egyike az udvari. Ennek köszönhető, hogy ilyen szél állapotban tekinthetők meg a sírkövek.

      Törlés