2022. december 17., szombat

Délutáni fényjáték

2022.11.09.
 
A Bazaltorgonáknál eltöltött idő alatt teljesen befelhősödött. Az erdőben gyalogolva szentül meg voltunk arról győződve, hogy aznapra kifogytunk a fényekből. Odalenn a völgy is szürkés párába burkolódzott.
 
 
Talán meghallhatták a beszélgetésünket odafenn az égiek és úgy döntöttek, hogy a Mennyország körút a nevéhez méltóan, szép fényekkel búcsúzzon el tőlünk. Nem tudom, de mire leértünk a legmagasabban lévő szőlősorokhoz, az ég színe kezdett kékbe fordulni.
 

Pár perccel később pedig szinte egy pillanat alatt kitisztult felettünk az ég, immáron verőfényes napsütésben pompáztak a szőlősorok.
 

A völgy túloldalán a szürke felhőtömegen is át-áttörtek a napsugarak.
 
 

A csúcsra visszanézve a felhőtlen kék eget látván kicsit bánkódtunk, hogy a Bazaltorgonáknál éppen nem volt szerencsénk a fénnyel. No, de se baj - majd legközelebb!
 


A távolban jól látható volt a Szigligeti vár sziluettje.
 
 
Egy "toszkán" hangulatú fotó.
 

 
 
A következő fotó az Oroszlánfejű-kútnál készült. Itt szólított meg minket egy hölgy, kedvesen arról érdeklődött, hogy honnan érkeztünk. 
 

Mint kiderült korábban ők is a fővárosban éltek, de pár éve úgy döntöttek, hogy feladják a nagyvárosi létet és itt a hegyen kezdtek új életet. Végül egy elég hosszú és érdekes beszélgetés kerekedett ebből a találkozásból. A megtalált nyugalomról, az alkalmazkodásról, a változásokról, a felmerülő nehézségekről, az évszakokról, a termőföldről, a szőlőről, a hegyközösségről, egymás segítéséről. A beszélgetés végén a Lengyel-kápolna tövében köszöntünk el egymástól. 


Elszaladt az idő, a Nap lassan közelített a horizonthoz, de nekünk még volt aznapra egy rövid program betervezve...

Szent György-hegy, Lengyel-kápolna

6 megjegyzés:

  1. Jó érzés volt végig olvasni a "mesét" ezekhez a képekhez, szinte beleéli magát az ember abba csodás fényekkel játszó égiek világába. :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép fotók ! Köszönöm, hogy láthattam :o)

    VálaszTörlés
  3. Hmmmm..... valahogy elveszítettelek... magam se tudom mi történt...
    Most pótolom majd az elmaradásomat...Szóval ezek közül nekem az első tetszik - olyan mintha se reggel se este nem lenne, hanem valamiféle álomvilág, ébredés előtt....Nekem az a kép tetszik most legjobban.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Talán miattam :) Sajnos az utóbbi hónapokban egyéb teendők miatt csak nagyon hektikusan van időm blogot írni, egyáltalán blogolni. Mindkét oldalon óriási a lemaradásom, pedig szívesen írom! Már csak magam miatt is...

      Törlés