2022. december 18., vasárnap

Egy rövid alkonyati séta - Kisapáti

2022.11.09.
 
Igyekeznünk kellett. A hegy kisapáti oldalához tartottunk, hogy a nap végén megnézhessünk még egy templomromot. 


Kellemes érzéssel tekintettünk vissza a hegyre, ahol az elmúlt két napban sok szépet láttunk, élményekkel gazdagodtunk. Egy percre félre is húzódtam az úton, hogy a kocsi ablakából kifényképezve megörökíthessem ezt a pillanatot.


A Sárkány kilátó közelében parkoltunk le.


 
Innen indultunk el a kápolnához a táblával jelzett földúton. Alig tíz percnyi séta után meg is érkeztünk a szőlősorok között álló középkori templomromhoz.


A pontos építési dátum nem ismert, de a most látható épület formajegyei alapján minden bizonnyal a XIII. században, alighanem a tatárjárás utáni évtizedekben épülhetett fel, keleti tájolással.


A hajóhoz egy keskenyebb, egyenes záródású szentély kapcsolódik. 
 
 
Az 1500-as évek első felében sekrestyét építettek a hajó északi oldalához. Ez azonban súlyos károkat szenvedett a török hadjárat alatt.


Csak jóval később, a XVIII. század végén került az épület renoválásra. A feljegyzések alapján 1772-ben készültek el az ablakai, a déli bejárata. Ekkoriban magasították meg a tetőpárkányzatát és borították be a hajót csehsüveg boltozattal.


A falutól kissé félreeső templomot a XIX. század végétől elhanyagolták, a tető beázott, a falak állapota romlani, repedezni kezdett. 1945 után a boltozat is berogyott. Végül 1958-ban állíttatta helyre a Műemlékvédelmi Felügyelőség Sedlmayer János építész rekonstrukciós terve alapján.

Szent György-hegy, Szent Kereszt Kápolna

1 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik nekem az a "félelmetes" sárkény. De a kis kápolna meg annyira megható...ilyeneket látva mindig az jut eszembe, ha ezek a kövek beszélni tudnának, mi mindent mesélhetnének...

    VálaszTörlés