A hegytetőn épült első kápolna a török uralom alatt teljesen elpusztult. A jelenlegi, háromszögű oromzattal épült tornyos kápolnát, Benyovszky János címzetes püspök emeltette a Fájdalmas Szűz tiszteletére.
Szűk családi körben születésnapot ünnepeltünk Esztergomban. Az asztalt már egy héttel korábban lefoglaltuk az egyik belvárosi étteremben. Jól tettük, mert telt ház volt aznap. Hatalmas adagokat kaptunk, teljesen eltelítődtünk. Gondoltuk kicsit lejárjuk az ebédet, a királyi város pedig ehhez kiváló helyszín, hisz bővelkedik látnivalókban. Először a bazilikához sétáltunk fel.
Az eredeti tervünktől eltérve, egy idő után átváltottunk a kék jelzésre. A módosult útvonalnak köszönhetően a túra utolsó szakaszában érkeztünk meg a Ranolder-kereszthez.
Az ösvény végén kiléptünk a napfényre, a Kőkapu kilátópont teraszára. A séta kezdete óta ez volt az első igazi alkalom, hogy zavartalanul gyönyörködhettünk a panorámában.
Idén, rendhagyó módon tartottuk meg az éves csapatépítő hétvégénket. A szokásosnak mondható, éves összejövetelünk a külföldi kollégákkal most egyéb okok miatt elmaradt. Így péntek délután, munka után csak mi indultunk neki a hétvégi kalandnak.