2024. június 24., hétfő

Hétvégi séta Esztergomban

2024.06.22.
 
Szűk családi körben születésnapot ünnepeltünk Esztergomban. Az asztalt már egy héttel korábban lefoglaltuk az egyik belvárosi étteremben. Jól tettük, mert telt ház volt aznap. Hatalmas adagokat kaptunk, teljesen eltelítődtünk. Gondoltuk kicsit lejárjuk az ebédet, a királyi város pedig ehhez kiváló helyszín, hisz bővelkedik látnivalókban. Először a bazilikához sétáltunk fel.
 
 
Emlékeim szerint két éve jártunk itt utoljára és már akkor is folytak a felújítási munkálatok. Ottjártunkkor a baloldali tornyot fogta közre az állványerdő. Elég érdekes fotó kerekedett ki a Magyarok Nagyasszonya szobráról a mögötte tűző napkoronggal.


Innen kisétáltunk az északi körbástyán álló monumentális szoborkompozícióhoz. Melocco Miklós alkotása Szent István megkoronázását ábrázolja és 2001 óta dísze az esztergomi várnak.


Kitekintettünk a Dunára és a Mária Valéria hídra.


A Szent Adalbert Központ


A bazilika előtti térről jó rálátás nyílt a Becket Szent Tamás-kápolnára.


Legutóbb csak elsétáltunk a domb alatt, ezért most úgy döntöttünk, hogy fellépcsőzünk a templomhoz. A Sötétkaputól még egyszer visszanéztünk a bazilikára, majd elindultunk a kis utcákon.


A domb aljától gyönyörű, virágoktól roskadozó házak és porták mellett vezetett fel a lépcsősor a templomhoz. Mögöttünk egyre jobb rálátás nyílt újból a bazilikára.
 
 
A balunkon pedig a szenttamási kálvária stációit csodálhattuk meg.


A hét állomású stációsor változatos, hiszen van köztük dombormű és kápolnaszerű fülkében elhelyezett színezett szobor is. Korábban ilyet még sehol sem láttam.
 
 
A stációjelenetek: 1. Az olajfák-hegyén, 2. Júdás elárulja Jézust, 3. Jézus megostorozása, 4. Búsuló Jézus, 5. Jézus viszi a keresztet, 6. Jézust keresztre feszítik, 7. Barlangban ülő, megostorozott Jézus.


Végül felértünk a dombtetőre...



Címkék: Esztergom, Esztergomi Bazilika, Esztergomi vár, Szent Adalbert Központ, Becket Szent Tamás-kápolna

2 megjegyzés:

  1. Látom, a kálvária stációk 2013 óta semmit sem változtak...de ettől függetlenül szép ez a város. Jól sikerült a Szűzmáriás fotó !!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én most voltam itt fenn először a Becket kápolnánál. Ez nem a Belváros Kálvária-kápolna. Ez a kálvária nem szokványos, kevesebb stációból áll és domborművek keverednek a szobrokkal.

      Törlés