Az egyik kedvenc filmsorozatom a Rockenbauer Pál által rendezett "Másfélmillió lépés Magyarországon". Valamikor e filmben lettem figyelmes egy kicsiny falu nevére, Nagybörzsönyre. Mi tagadás az ott említett erdei kisvasút keltette fel igazán a figyelmemet. Nagyon szeretjük ezeket kis szerelvényeket, így ahol lehetséges ott ki is próbáljuk. Képeslapra illő látvány fogadja a látogatót, egy faragott üdvözlőtábla muskátli körítéssel.
2009. május 4., hétfő
2007. július 10., kedd
Buzsák
Aki valamelyest is ismerős a magyar népművészetben az már bizonyára hallott a buzsáki hímzésről. Ezt a somogyi kis községet a hímzés tette világhírűvé.
2007. július 8., vasárnap
A Szennai Skanzen
Somogy megyében jártunk, Szennán és Buzsákon. Szenna egy jellegzetes zselicségi kisközség, csupán néhány kilométerre a megyeszékhelytől, Kaposvártól.
2005. július 20., szerda
Kőkapu
2005.07.19.
Az ország legrégebben működő kisvasútjával utaztunk! 1888 óta közlekednek szerelvények ezen a sínpáron. Eleinte lóvonatással, majd a 60-as évek óta dízelvontatással.
Boldogkő vára
2005.07.19.
Tettünk egy egynapos kirándulást Észak-Magyarországon. Az első állomás Boldogkőváralja volt. Már távolról is nagyon impozáns látványt nyújtott az andezittufahegy tetején épült erődítmény, amely a Zemplén egyik legfestőibb vára.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)





