2010 június végén sajnos csak a hónap neve emlékeztetett minket arra, hogy már javában nyár van. Ahogy közeledett a szabadság és az indulás időpontja egyre inkább aggódva figyeltük az időjárás előrejelzéseket. Aztán eljött a nap és ... természetesen szakadt az eső. A szállás foglalva volt így indulnunk kellett. Hétköznap indultunk, az autópályán borzalmas körülmények voltak. Szakadt az eső, vízátfolyások, több tucat teherautóból álló kamionsorok, egybefüggő felvert vízfüggöny, nem részletezem tovább. Aki vezetett már hasonló körülmények között tudja miről írok. Aztán ahogy letértünk az autópályáról az eső csendesedni kezdett majd végül teljen elállt. A felhők közül pedig előtörtek az első napsugarak. Reménykedni kezdtünk, megsajnáltak az égiek? Igen! Végül a teljes nyaralásunk alatt, kirándulásokhoz tökéletes időjáráshoz volt szerencsénk. A foglalt szállásunk Fertőszéplakon volt. A faluhoz közeledve már messziről látható volt a település egyik meghatározó látnivalója, a Mindenszentek római katolikus templom. Ikertornyaival a falu közepén lévő dombtetőn áll és szinte a falu minden pontjáról látható.. Alapkövét 1728-ban Széchenyi György tette le. Két tornya 1735-ben készült el, órát mindkettőre a bécsújhelyi Kőnig József szerelt fel.
