2015. augusztus 28., péntek

Mohácsi Történelmi Emlékhely

Tegnap a Magyar Nemzeti Parkok oldalán egy meghívóra lettem figyelmes. Megemlékezésre invitálnak mindenkit, hiszen augusztus 29-én lesz a mohácsi csata 489. évfordulója. Július végén mi is eltöltöttünk néhány napot Mohácson és az első programunk természetesen a Mohácsi Történelmi Emlékhely megtekintése volt. A fent említett meghívó kapcsán most én is írok párt sort a látogatásról. Sajnos az időjárás a hely hangulatához "öltözködött". Súlyos, ólomszürke felhők kúsztak az égen és a látogatás alatt többször elkezdett szakadni az eső. Többnyire esernyő alatt egyensúlyozva, egy kézzel próbáltam fotókat készíteni, kevés sikerrel. A látogatáshoz kaptunk egy térképes leírást is, mely jól összefoglalja a hely történetét. Szeretnék majd ebből is idézni, melyet természetesen jelölni fogok.



2015. augusztus 27., csütörtök

Egy alkonyati séta képei

Az egész napos irodai munka után csak késő délutánonként jutok ki a szabad levegőre. Talán ennek is köszönhető, hogy az utóbbi időben a szokásosnál is több időt szenteltem az alkonyati fényeknek, a naplementéknek. Tudom, hogy erre sokan csak legyintenek egyet. Elcsépelt, agyonfotózott téma ez kérem. E téren én mindig is az árral szemben mentem. Minden egyes nap megismételhetetlen színjátékot produkál megfelelő körülmények esetén. Augusztus elején négy napot Szuhakállóban töltöttünk és a fent leírtak fényében talán már nem meglepő, hogy esténként nyakamba vettem a határt egy kis fényvadászat céljából. Az egyik ilyen séta képeiből válogattam most.

   

2015. augusztus 22., szombat

Könnyező ikon

Egy átlagméretű fatábla, mégis emberek tízezrei zarándokolnak el minden évben Máriapócsra, hogy láthassák és imádkozhassanak előtte. A pócsi ikon története és a hozzáfűződő kisebb-nagyobb csodák az hiszem egy vaskos könyvet is könnyedén megtölthetnének. Én itt és most csak a legérdekesebbeket osztanám meg az olvasóimmal.



2015. augusztus 20., csütörtök

Máriapócsi Kegytemplom

Az előző bejegyzésben már bejártuk a templomkertet, felnéztünk az égbetörő tornyokra és most itt az idő, hogy belépjünk a templomba. Hétköznap és kora délután volt. A főhajóban misztikus csend és homály fogadott minket. A pár éve felújított, hatalmas ikonosztázion ott tornyosult előttünk. Hosszú percekig csak álltunk és próbáltuk befogadni a látványt.



2015. augusztus 17., hétfő

300 éve történt

Márciusban már írtam egy bejegyzést a máriapócsi kegyképről. Az ikon könnyezésének 300. évfordulóját ünnepeljük ebben az évben. Ez alkalomból tavasszal országjáró körútra indult a kép, mely egyik állomásaként nemzeti ünnepünk napján Budapesten is látható volt, a Szent István Bazilikában. A kegykép könnyezésének évfordulóját az elmúlt hétvégén, a Nagyboldogasszony-napi búcsún ünnepeltük. Szombat kora reggel indult el a kis társaságunk és három óra múlva már Máriapócs határában voltunk. Ugyan még több mint másfél óránk volt a kezdésig, de máris rengetegen voltak. Autók, buszok mindenhol, rengeteg ember érkezett. És még mindig tombolt a kánikula. Számítottam rá, hogy a tömegben nem tudok majd rendesen fotózni, így a hátizsákomba ezúttal csak egy sok-sok éves kis kompakt gép került. Saját célra készítettem csak néhány emlékfotót. Nos, az alkalom kapcsán szeretném ha megismernétek a kegytemplom és a könnyező ikon történetét. A több részes bemutatáshoz korábban készült fotókat fogok majd felhasználni, két kivételtől eltekintve. Remélem, hogy világnézettől függetlenül elnyeri majd a tetszéseteket.