2010. július 25., vasárnap

Madármegfigyelések a Fertőn

A napközbeni kirándulások mellett folytattam a madármegfigyeléseket a Borsodi-dűlőn is. Egy előző poszt a nyári ludakról szólt, most további megfigyelt fajokról szeretnék említést tenni. Mivel természetvédelmi területen jártam ezért fokozottan figyelnem kellett a kihelyezett korlátozó táblákra. A madarak életét, nyugalmát nem zavarhatjuk meg! A nagy vízimadarak a lestől jóval távolabbi eső vízfelületeket részesítették előnyben.


2010. július 23., péntek

Jókor, jó helyen

Úgy gondolom, hogy mindenkinél - aki kicsit is komolyabban foglalkozik a fotózással - eljön egy-egy pillanat amire egyszerűen csak annyit szoktak mondani, hogy jókor voltál jó helyen. Ebben a posztban három ilyen fotómat szeretném bemutatni a kedves látogatóknak. Természetesen ezek is a Fertő-tó körüli kirándulásunk alkalmával készültek.

Az első képem címe: "Hívogató szirmok".
 

2010. július 21., szerda

Nagycenk

Ha valaki e vidéken jár nem hagyhatja ki Nagycenk megtekintését. Itt élt a legnagyobb magyar. Miután megérkeztünk a faluba a kastélypark melletti kis utcában parkoltunk le. Jól esett a hatalmas fák nyújtotta árnyék a nyári hőségben. Innen gyalogosan indultunk el felfedezni a kis falu látnivalóit. Első utunk természetesen a grófi kastélyba vezetett.


2010. július 20., kedd

Barangolás a Fertő körül

Barangoljunk egy kicsit a Fertő körül, nem egészen szokványos fotókkal illusztrálva. Kezdjük a sétát az ország egyik legszebb barokk műemlékénél, az Esterházy-kastélynál.


2010. július 18., vasárnap

Hajnali libasokadalom

Szinte minden hajnalban kimentem a dűlőre. A Schneeberg többé már nem mutatta meg a csúcsát - még rövid időre sem. A napfelkelték hihetetlenül szépek voltak, szinte izzott az égbolt az első sugaraktól.


2010. július 17., szombat

Ébred a Fertő

Hajnali négy óra, a mobiltelefon jelzésére ébredtem. Ez alkalommal a Borsodi-dűlő volt a célom, a határ közelében. Korábban az egyik fotóstársamtól hallottam erről a helyről de a távolság ugye nagy úr... Most itt voltam végre és izgatottan vártam az új terep felfedezését. Vendéglátónk, József nagyon segítőkész volt. Előző nap a kocsijával elvitt addig a pontig ahonnan már láttam a magaslest. Így másnap a sötétben már nem okozott problémát a tájékozódás. Gondolom sokak szemében furcsa, ha az ember a nyári szabadság alatt korábban kel mint a dolgos hétköznapokon, de higgyétek el a látott dolgok legtöbbször bőségesen kárpótolják azt a pár órát! 


2010. július 15., csütörtök

Fertőszéplak

2010 június végén sajnos csak a hónap neve emlékeztetett minket arra, hogy már javában nyár van. Ahogy közeledett a szabadság és az indulás időpontja egyre inkább aggódva figyeltük az időjárás előrejelzéseket. Aztán eljött a nap és ... természetesen szakadt az eső. A szállás foglalva volt így indulnunk kellett. Hétköznap indultunk, az autópályán borzalmas körülmények voltak. Szakadt az eső, vízátfolyások, több tucat teherautóból álló kamionsorok, egybefüggő felvert vízfüggöny, nem részletezem tovább. Aki vezetett már hasonló körülmények között tudja miről írok. Aztán ahogy letértünk az autópályáról az eső csendesedni kezdett majd végül teljen elállt. A felhők közül pedig előtörtek az első napsugarak. Reménykedni kezdtünk, megsajnáltak az égiek? Igen! Végül a teljes nyaralásunk alatt, kirándulásokhoz tökéletes időjáráshoz volt szerencsénk. A foglalt szállásunk Fertőszéplakon volt. A faluhoz közeledve már messziről látható volt a település egyik meghatározó látnivalója, a Mindenszentek római katolikus templom. Ikertornyaival a falu közepén lévő dombtetőn áll és szinte a falu minden pontjáról látható.. Alapkövét 1728-ban Széchenyi György tette le. Két tornya 1735-ben készült el, órát mindkettőre a bécsújhelyi Kőnig József szerelt fel.