Tányérosok földjén

Sokakhoz hasonlóan én is nagyon kedvelem a kék-sárga színpárosítást. Nyáron legtöbbször adott a gyönyörű kék égbolt, sárgát pedig legkönnyebben egy napraforgóföldön találhatunk hozzá.

Irány Kurityán!

"Lehet egy kérdéssel több?" Valamikor a 70-es, 80-as években ezzel a címmel futott egy vetélkedőműsor a tévében, Egri János vezetésével. Ezt a főcímet meglovagolva most én is megkérdezem, hogy lehet egy kolostorrommal több?
Szuhakállóban voltunk és egy átpilledt nyári nap késő délutánján éppen arról beszélgettünk, hogy azért csak kellene valami értelmeset is csinálnunk. Ekkor jutott eszembe a kurityáni klastrom. Gyerekkoromban csak így neveztük, persze ma már tudom, hogy a pontos neve Keresztelő Szent János kolostor. Az az igazság, hogy nagyjából a bevezetőben említett műsor éveiben voltam utoljára a romoknál. Egy biciklitúra során fedeztük fel a környéket. Felvillanó emlékképeim voltak csupán. Sokat tekertünk. Úttalan-utakon. Patak vizét szántotta a kerék. Az erdő mélyén növényekkel sűrűn benőtt romos falak. A magyar Angkor.

Szuhakálló 700 éves

Egy kis borsodi falu és sok-sok év. Az elmúlt hétvége egy újabb mérföldkő lett a kis település életében. Június 9-én és 10-én egy kétnapos programsorozattal és emlékfa-avatással ünnepelte fennállásának hétszázadik évfordulóját.

Nyár volt...

Javában tart a munkahelyemen az év végi hajrá, nem nagyon jut most idő fotózásra. Így jobb híján az eddig összegyűlt fotókat rendezgetem. Most egy augusztusi séta képeiből válogattam. Egyszerű fotók, csak úgy séta közben. Szeretek réteken barangolni "pőrén", csak egy szál fényképezőgéppel a kezemben...

Falfestmények - Szuhakálló

Még tavaly decemberben írtam egy posztot a szuhakállói Szentháromság templomról, valamint feltöltöttem róla néhány fotót a Facebok oldalamra is. Ekkor kaptam egy üzenetet az egyik kedves követőmtől.

Szentháromság templom - Szuhakálló

A blog századik bejegyzéséhez érkeztünk. Ebben a bejegyzésben pár fotó erejéig benézünk a szuhakállói Szentháromság görögkatolikus templomba.

Egy alkonyati séta képei

Az egész napos irodai munka után csak késő délutánonként jutok ki a szabad levegőre. Talán ennek is köszönhető, hogy az utóbbi időben a szokásosnál is több időt szenteltem az alkonyati fényeknek, a naplementéknek. Tudom, hogy erre sokan csak legyintenek egyet. Elcsépelt, agyonfotózott téma ez kérem. E téren én mindig is az árral szemben mentem. Minden egyes nap megismételhetetlen színjátékot produkál megfelelő körülmények esetén. Augusztus elején négy napot Szuhakállóban töltöttünk és a fent leírtak fényében talán már nem meglepő, hogy esténként nyakamba vettem a határt egy kis fényvadászat céljából. Az egyik ilyen séta képeiből válogattam most.

   

A szuhakállói határban

Az elmúlt napot Szuhakállóban, egy kis borsodi faluban töltöttem. Késő délután maradt egy kis szabadidőm, így nem hagyhattam ki egy jó kis sétát a falu határában. Egyszerűen megunhatatlan a természet szépsége és "csendje". Az utam először egy vadvirágos rét mellett vezetett.

Életmentő akcióban

Ott fejeztem be az előző posztot, hogy a madárfotózás végeztével összepakoltam és elindultam haza. A nap már rég eltűnt a dombok mögött, így bizony már erős szürkületben indultam el vissza. Ismét a tányérosok sűrű levelei között és lassan haladtam vissza a földút irányába, amikor egy nagyon furcsa zajra lettem figyelmes. El nem tudtam képzelni mi vagy ki lehet a zaj forrása. Nagy testű élőlényhez halk volt, kicsihez meg hangos. Rajta - gondoltam - nézzük meg! Követtem az irányt. A hang egyre közelebbről hallatszott aztán egyszer csak az alábbi látvány fogadott.





Madármegfigyelések Szuhakálló határában

Évekkel ezelőtt a lányaimmal találtunk egy nagyon szép partszakaszt a Sajó partján. Akkor még a kis Nikon kompakt gépem volt meg és emlékszem, hogy milyen lelkesen fotóztam a rovarokat, virágokat. Gondoltam - így évek múltán - meglátogatom ismét ezt a partszakaszt és makrózok egy jót. Elindultam és rövidesen kiértem a faluból. Rátértem a földútra mely elvezet a gáthoz. Tavaly nyár elején ebben a térségben nagyon nagy mennyiségű csapadék esett, mindenki emlékszik a Borsodban pusztító óriási árvizekre. A lehullott csapadék miatt rég nem látott mértékben megnőtt a talajvíz szintje is. Idefelé jövet a műútról már sokfelé láttam így kialakult "tavacskákat" amelyeket elleptek a vízimadarak. Vágyakozva néztem őket a távolból, de nagyon messze voltak és sík terepen. Nos ahogy bandukoltam a földúton egyszerre egy hatalmas - több méteres pocsolya keresztezte az utamat. A pocsolya minkét oldalán sűrű bokrok majd napraforgóföld. Gondoltam kikerülöm a napraforgók felé. Behatoltam az embermagasságú tányérosok közé és lassan haladtam előre a nagy levelek között. Egyszerre csak hirtelen eltűntek előlem a növények és ... ott álltam egy ilyen áhított "tavacska" partján.