2014. november 18., kedd

A dinnyési határban

A szervezett program kora délután ért véget, ekkor váltam el a hazainduló csoporttól. Az esti behúzásra még várnom kellett 2-3 órát, így addig elindultam egy kis extra túrára a határba. Visszanézve a falu irányába ismét sötét felhők közeledtek. A falu temploma egy kósza napsugárnak köszönhetően vakítóan emelkedett ki a komor háttérből.



2014. november 16., vasárnap

Madárgyűrűzés a Dinnyési-fertőn

Az MME által szervezett szabadtéri programok egyik leglátványosabb része a madárgyűrűzés. Így történt ez Dinnyésen is. A tanösvénytől távol, egy nagyon hosszú befogóhálót feszítettek ki az egyesület szakemberei. Speciális anyag, nagyon finom és szinte láthatatlan a madarak számára.


2014. november 15., szombat

Vadlúdvonulás a Dinnyési-fertőn

A Dinnyési-fertőnél jártam, ahol az MME Budapesti Helyi Csoportja által szervezett programon vettem részt. Elsősorban a vadlúdvonulást figyeltük meg, de legnagyobb örömünkre elég nagy volt a többi madárfaj mozgása is. A programot a szokásos madárgyűrűzés egészítette ki. Reggel a dinnyési vasútállomásnál volt a találkozó, innen indult útnak a kis csapat. Miután elhagytuk a falut, rátértünk a Madárdal tanösvényre.



2014. október 19., vasárnap

A falu kápolnája

Az Irotáról szóló sorozat utolsó bejegyzésében szeretném még megmutatni a falu kis kápolnáját. A főutcán könnyen megtaláljuk, hiszen a homlokzat, a Mária szobor és az előtte álló kőkereszt már messziről irányt mutat.



2014. október 18., szombat

Fényecsettel újrafestve

Az őszi napsütés csodákra képes. A ködös, szürke határt egy pillanat alatt harsogó, színes köntösbe öltözteti.



2014. október 17., péntek

Őszi határ

Magunk mögött hagytuk Irota utolsó házait. A kis földút dombok között kanyarog tovább, hallani ahogy a kis patak ott csobog mellettünk a part menti bokrok takarásában. Lankás megművelt lejtők és kis erdős ligetek váltogatják egymást. Meglehetősen sok vadlest láthatunk az erdőszéleken. Én is kihasználtam a magasság adta lehetőséget néhány fotó elkészítésének erejéig.



2014. október 16., csütörtök

Falukép - Irota

Miután megnéztük a templomot, sétáljunk vissza a faluba. Utunk először kertek tövében vezet, majd át az Irotát kettészelő kis patak hídján.



2014. október 15., szerda

Az irotai templomban

A régi sírhelyek megtekintése után most nézzük meg a falu templomát. A Rákóczi-szabadságharc után rutén jobbágyokat telepítettek a faluba. Először egy fatemplomot építettek, mely később tűzvész martalékává vált. A hívek újra felépítették a kis fatemplomot. A falu lakosainak száma folyamatosan nőtt, így idővel szükségessé vált egy nagyobb kőtemplom építése. A Vay uradalommal kötött egyezség eredményeképpen 1846-ra készült el a ma is látható templom.


2014. október 13., hétfő

Hol örök csend honol...

Sétánkat hol is folytathatnánk máshol, mint a kis falu görögkatolikus templománál. A meglehetősen meredek hegyoldalon egy kiépített kis út vezet a tetőre. A templomkertben található a falu temetője. Mielőtt betérnénk a templomba érdemes itt is szétnézni. A főbejáratától balra álló kereszt Jézus alakja, Dr. Janka Gábor kazincbarcikai parókus keze munkáját dicséri.


2014. október 12., vasárnap

Irota a Mesefalu

Következő úti célunk egy kis borsodi zsákfalu, Irota. Azt hihetnénk, hogy egy ilyen kis eldugott településen nem történik semmilyen említésre méltó fejlődés (turista szemmel nézve), pedig szerencsére ez nem így van! Rögtön az első nagy változás, hogy a Szakácsi-Irota elágazástól egy megújult útszakaszon juthattunk el a faluba. A település a tenni akaró lakosoknak, az Irotai Faluszépítők és Hagyományőrzők Egyesületének, valamint az önkormányzatnak köszönhetően a lehetőségekhez képest próbál fejlődni, túlélni. Az egyik kapaszkodó a turizmus lehet, hiszen Irota a Cserehát kapuja. A falu szépítése érdekében korábban már virágosítottak, kézművesházat hoztak létre, a falu értékeit kiállították, megújult a falu temploma és az iskola. Mi most egy újabb egyedi ötlet megvalósulását láthattuk, ugyanis lépten-nyomon közismert mesék figuráival találkoztunk az utcákon és a házak között.


2014. június 29., vasárnap

Séta a Bakony fővárosában

Egy kellemes hétvégi városnéző séta? Egy finom ebéd, pazar kilátással? Erre tökéletes célpont lehet Veszprém. Mi legalábbis így gondoltuk, így szombaton autóba ültünk és meg sem álltunk a Bakony fővárosáig.