Irány Kurityán!

"Lehet egy kérdéssel több?" Valamikor a 70-es, 80-as években ezzel a címmel futott egy vetélkedőműsor a tévében, Egri János vezetésével. Ezt a főcímet meglovagolva most én is megkérdezem, hogy lehet egy kolostorrommal több?
Szuhakállóban voltunk és egy átpilledt nyári nap késő délutánján éppen arról beszélgettünk, hogy azért csak kellene valami értelmeset is csinálnunk. Ekkor jutott eszembe a kurityáni klastrom. Gyerekkoromban csak így neveztük, persze ma már tudom, hogy a pontos neve Keresztelő Szent János kolostor. Az az igazság, hogy nagyjából a bevezetőben említett műsor éveiben voltam utoljára a romoknál. Egy biciklitúra során fedeztük fel a környéket. Felvillanó emlékképeim voltak csupán. Sokat tekertünk. Úttalan-utakon. Patak vizét szántotta a kerék. Az erdő mélyén növényekkel sűrűn benőtt romos falak. A magyar Angkor.

Kurityán az Aggtelek felé vezető úton a következő falu, de mi egy kicsit még tekertünk az útvonalon. Ellenkező irányba, Sajókaza felé indult a gyalogos túra. Jóval délután öt óra után indultunk el hárman. A falu határában aztán gyarapodott a létszám, egy játékos, fiatal kutya csatlakozott hozzánk - gondolom a közeli tanyáról. Nagyon szimpatikusak lehettünk a számára, mert nem sikerült visszaküldenünk. Jó darabon velünk tartott, önfeledten rohangált a domboldalon.

Felérve az első dombtetőre örömmel láttam újból régi barátomat, a magányosan álló fát.

Az ugarterületeken mezei virágok pompáztak.

A völgy túlsó felén rövid ideig feltűntek Kazincbarcika paneljai, majd ismét csak mezők és dombok.

Mire felértünk a legmagasabb dombra, addigra a kis barátunk teljesen kitikkadt a rohangálásról. Mozdulatai lelassultak, nyelve jobbra-balra csapódott. Hálásan fogadta a frissítő vizet, majd elváltak útjaink, visszaindult a tanya irányába.

Előttünk pedig feltűnt a völgyben Kurityán. Az idő gyorsan szaladt és ránk még egy jó kis táv várt. A fotó bal felső sarkában, valahol az adótorony mögötti sötét dombon volt a célpontunk.

Dombról le, dombra fel, dombról le... Lassan fogytak a kilométerek, de közben a Nap is egyre közelített a horizonthoz. Kurityán határában aztán meglett a kis patak is. Kerékpár híján most köveken ugrálva jutottunk át száraz lábbal a túlpartra. A földutat övező bokrokról itt tucatjával támadtak ránk a böglyök. Aztán tisztább terület következett, ahol ismét meg kellett állnunk. A domboldalon őzek legeltek az alkonyati fényekben.

   

Majd indultunk tovább, mert nem tudtuk, hogy mennyi lehet még hátra a romig. A Nap lassan nyugovóra tért, az erdő színei hirtelen fakóbbak lettek. Mögöttünk egyre erősödő pöfögés hallatszott. Egy házilag barkácsolt kis traktorszerű járművön egy apa két kis gyerekkel közeledett. Megálltak, mi a rom felől érdeklődtünk. Nem voltunk már túl messze a kolostortól, ők is odatartottak és felajánlotta, hogy tartsunk velük. A gyors sötétedés miatt ezt örömmel elfogadtuk és hamarosan elértük a célpontunkat. A falak valóban romosak voltak, de már nem takarta őket sűrű növénytakaró.

Íme néhány fotó és mondat a kolostorról. A kurityáni pálos kolostort Perényi Imre alapította 1408-ban, aki Zsigmond király titkos kancellárja volt. A kolostor földeket és szőlőket is kapott a berendezésen túl az alapító Perényitől.

1418-ban búcsúengedélyt kaptak V. Márton pápától. A mohácsi csata után a környék és a kolostor a Bebek család birtokába került. 

Hasonlóan a martonyi kolostorhoz, a törökök ezt is feldúlták és felégették. 1550 körül végleg elnéptelenedett és az újkorban sem települtek ide vissza. 

Az elhagyott, tető nélküli épületegyüttes állapota az évszázadok alatt nagyon megromlott. Látszódnak ugyan rajta kisebb állagmegóvási munkálatok, de a megmentéséhez ennél jóval többre lesz szükség.

Rohamosan sötétedett. Lassan indulnunk kellett, hiszen még jó néhány kilométert kellett gyalogolnunk Szuhakállóig. Szerencsére a családfő ismét felajánlotta segítségét, így a kis traktorral mentünk vissza a patakig.

Elég későn, csak este 11 óra körül értünk haza, de jó kis túra volt. Legközelebb viszont egy kicsit korábban kell majd elindulnunk...