Erdei séta és új társ

Végre ismét a szabadban! Több hét kihagyás után az elmúlt vasárnap végre sikerült néhány órát túráznom. De kezdem az elején és azt hiszem a cím is egy kis magyarázatra szorul. Sok-sok éves régi túrabakancsom elérte a nyugdíjkort ezért egy új társat kerestem a túráimhoz. Nagy a választék, nem egyszerű a választás, de végül csak sikerült. A voksomat egy Quechua Forclaz 100-as túracipőre tettem. Korábbi vásárlói vélemények alapján valamint a próba után azt hiszem sikerült egy megfelelő ár-értékarányú bakancsot beszereznem. Felpróbálva nagyon kényelmes volt, de azért csak egymáshoz kellett törődnünk. Gondolkodtam milyen könnyebb túrával avassam fel, aztán eszembe jutott egy pár hete olvasott cikk. Eldőlt, irány a Hűvösvölgy! A városban folyó felújítások, lezárások miatt majd egy óra alatt értem a Gyermekvasúthoz. Felhős, kissé komor volt az időjárás amikor elindultam, de ez sem vehette el a kedvemet. Úgy látszik az egy óra elég volt ahhoz, hogy a nap is jobb kedvre derüljön, mert mire a villamos befutott a végállomásra már szikrázó napsütés fogadott a völgyben. Elindultam a sínek mellett futó kis ösvényen. Pár perc múlva komótos morgással feltűnt mögöttem a Gyermekvasút egyik szerelvénye.

A kocsik tele voltak. Vidám gyerkőcök integetését viszonoztam aztán hamarosan ismét csend lett. A sífutóút közelében aztán a hegy elnyelte a sínpárt, itt úgy döntöttem, hogy új irányt veszek.

  

Egy kis ösvényen hamarosan elértem a piros jelzésű útvonalat majd onnan a zöld körséta jelzéssel jelölt Hárshegyi körutat. Jó volt sétálni illetve meg-megállni. Figyelni a természet rezdüléseit, hallgatni a madárfütty koncertet. A séta során aggasztó és örömteli jeleket is megfigyelhettem. A hirtelen jött nyárszerű tavasz eredményeként az aljnövényzet éppen csak megerősödött, de máris száradni kezdett. Elsárgult foltok jelezték, hogy szomjazik a talaj. Talán a ma este érkező hidegfront hoz némi csapadékot. Ugyanakkor örömmel konstatáltam, hogy a decemberi ónos eső ütötte sebeket új hajtásokkal próbálja kiheverni az erdő.

Sokszor letértem a főútról kis csapásokra majd vissza. Valamivel később ismét színt váltottam akár egy jó kártyajátékos. A sárga jelzésű vonalon indultam tovább a csúcs felé. Virágzó fák és virágok között kanyargott az ösvény. A legfinomabb virágparfümök illatával vetekedő friss levegőből jó nagyokat szippantottam.

Felérve a csúcsra máris ott magaslott előttem a Kaán Károly-kilátó.

Kaán Károly erdőmérnök és gazdaságpolitikus volt, róla nevezték el ezt a kilátót. A Nagy-Hárs-hegy itt 454 méter magas a tengerszinthez képest. Érdemes felmenni a kilátó legfelső szintjére, pazar kilátás lesz a jutalmunk. Igaz, a János-hegyi Erzsébet-kilátóhoz még innen is felfelé kell néznünk.

Miután kigyönyörködtem magam, a szinte már csupasz mészkősziklákon leereszkedtem a közeli Bátori-barlanghoz. Az ajtó természetesen zárva volt, de egy kőtábla azért informálja az erre járó turistákat, miszerint: "Császári Bátori László pálos szerzetes a XV. század második felében, közel húsz éven át írta és fordította ebben a barlangban a magyar bibliát és a szentek életét".

A további ereszkedés közben aztán még egy nagyon érdekes dolgot tartogatott számomra az erdő, de erről majd a következő posztban fogok írni.