2018. november 18., vasárnap

Szegedi Szent Miklós szerb ortodox templom

Egy kis templom a monumentális dóm árnyékában. Rövid séta után máris megérkeztünk a Szent Miklós szerb ortodox templom kapujához. 


A kapu zárva volt, de nem estünk kétségbe, máris nyomtuk a "Kérem csengessen" tábla melletti csengőgombot. Hallottuk is a csengő hangját valahol a környező házakban, majd türelmesen várakoztunk. Pár perc múlva újrapróbálkoztunk, majd ismét várakoztunk. Már éppen azon tanakodtunk, hogy megcsörgetem a megadott mobilszámot is, amikor a szemközti házból egy hölgy lépett ki és sietett felénk. Elnézést kért amiért várnunk kellett rá, de éppen főzés közben értük és nem tudta azonnal félbehagyni azt. Megköszöntük a kedvességét és ígértük nem fogjuk sokáig feltartani. A méretes fémkulcs elfordult a zárban és máris elénk tárult a templom beltere.


Ahogy a fotón is látható az előtér fényben fürdött, az ikonosztázion pedig erős félhomályban állt. Ezért a nagy totálok helyett inkább a részletekre koncentráltam.


A szerbek az Oszmán birodalom előrenyomulása miatt húzódtak északra, így érkeztek meg a középkorban Szegedre. A későbbiekben egyre jelentősebb szerepet játszottak a város és a térség kereskedelmében. 





A templom építése 1773-ban kezdődött el Joanesz Dobics főépítészmester irányítása alatt. Az egyhajós, késő barokk stílusban épült templom felszentelésére 1778-ban került sor.


1879-ben, a tragikus szegedi árvízben a templom is jelentősen megsérült és a keletkezett károkat csak két év alatt sikerült helyreállítani.


A belső tere az ortodox előírásoknak megfelelő elrendezésű, központi eleme az arannyal dúsan díszített rokokó ikonosztáz. 




Magyarország legszebb ikonfalai közé tartozó alkotás Popovics János munkája.


Sajnos a nagy szegedi árvíz után 1881-ben szakszerűtlenül lett restaurálva, átfestve.


A rövid, de nagyon tartalmas látogatás után elbúcsúztunk a hölgytől, megköszöntük a lehetőséget, hogy láthattuk ezt a szép templomot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése