2025. november 12., szerda

A magyar Atomium

2025.02.15.
 
Lassan húsz esztendeje, hogy egy balatoni nyaralás során a gyerekekkel felsétáltunk a boglári kilátóba is. Jó régen volt és pár éve átadtak egy lombkoronasétányt is a kilátó szomszédságában. Éppen itt volt az ideje, hogy megnézzük újból a magyar Atomium-nak is nevezett Gömbkilátót.
 

A fenn említett újdonság miatt kombinált jegyet váltottunk a pénztárnál, majd ráléptünk a lombkoronaszintig emelkedő sétányra.
 

A 2023-ban átadott sétány 500 méter hosszan kanyarog a Várdomb gerincén. 
 

Február lévén értelemszerűen csak a még téli álmát alvó növényvilágban és az időközönként feltűnő balatoni panorámában gyönyörködhettünk.
 

A magaslati séta során 15 állomáspontot érintettünk, ahol interaktív módon bővíthettük a tudásunkat a környék növény- és állatvilágáról illetve egyéb érdekes dolgokról.
 
 

A sétányt egy forgó biztonsági ajtón keresztül hagytuk el, innen kanyargott fel egy pallósor a szomszédos magaslaton álló Xantus János Gömbkilátóhoz. Úgy fél úton, a jobbunkon elhaladtunk egy nagy, titkot rejtő szikla mellett is.
 

"Egyszer, nagyon régen,élt két nagy uralkodói család. Ez a két család már a kezdetek óta csillapíthatatlan viszályban élt egymással, bár azt már maguk sem tudták, hogy miért. Az egyik családfő a hatalmas Boglár hadvezér, a másik pedig a daliás Fonyód vitéz volt. Történt aztán, hogy Boglár leánya a Balaton partján sétált és találkozott Fonyód vitéz fiával. A két fiatal azonnal egymásba szeretett. Kis idő elteltével már aranylóan fénylő jegygyűrű is fénylett az ujjaikon. A szerelmesek először Fonyódhoz indultak, elmondani a nagy eseményt. Fonyód vitéz szörnyű haragra gerjedt, amint megtudta kit kért meg fia menyasszonyának. Tüstént menekülniük kellett. Fölnyergeltek egy lovat, és már vágtáztak is Boglár felé a sűrű éjszakában a Kopasz-dombon át. De menekülés közben a paripa megbotlott egy jókora kőben, és leesett a hátsó lábáról a patkó. Eközben Boglár lányának ujjáról leperdült a jegygyűrű, és a patkóval együtt a sziklába ékelődött."
 
"Azóta is itt, a boglári domb gerincén, ebben a nagy kőben rejtőzik a gyűrű és a patkó nyoma. Ha ügyes vagy, talán megtalálod!"
 

"A magyar Atomium - Ez a különleges gömb formájú kilátó nem véletlenül emlékeztet Brüsszel egyik legkiemelkedőbb építményére. A belga Atomium, a modern város jelképeként született 1958-ban a brüsszeli világkiállításra. Kádár István mérnököt ez a forma inspirálta az alumíniumgömb megtervezésére, mely később az elismert természettudós és ornitológus után a Xantus János Gömbkilátó nevet kapta. A látványosság 1963-ra készült el a Budapesti Nemzetközi Vásárra a magyar alumíniumipar jelképeként. Ez az egyedülálló épület lett az Idegenforgalmi Hivatal pavilonja."
 
  
Elkészültekor a 15 méter átmérőjű szerkezetet 240 darab - csupán két fajta - háromszöglemez alkotta.
 

Az első évben volt belső ponyvaborítása, így zárt belső tere is, de nem bírta az időjárást, így 1964-ben lebontották róla. 
Amikor Balatonboglárra került, belső üvegborítást terveztek rá, és presszót üzemeltettek volna benne, de a szélnyomás miatt ezt végül elvetették.
A kilátó akár 20 cm-t is kilenghet a szélben, de a kellően rugalmas szerkezet elnyeli az energiát, nem válik instabillá, és nem mozdul el a helyéről.
 

Jó volt ismét szétnézni erről a magaslatról, aztán indultunk is tovább, hiszen volt még egy-két óránk az alkonyatig.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése