Szellőkergetés két keréken

Több mint egy hete, szinte már elviselhetetlen kánikula keseríti meg a mindennapjainkat. Nem jön frissítő csapadék és a szellő sem mozdul. Úgy néz ki, hogy nagyon jól érzi itt magát a meleg, mert a mai híradásokban ismét meghosszabbították a hőségriadót. Jelen állás szerint még szombat estig kell várnunk az enyhülésre. A hőmérséklet napközben folyamatosan +40C fok közelében mozog, de az éjszakák sem jobbak. Ezt a posztot éppen éjfélkor kezdem írni és még mindig +31C fok van kint. Így volt ez az elmúlt hétvégén is. A szombat a szokásos hétvégi teendők intézésével telt, a vasárnap viszont a pihenésé lett volna. Rekkenő hőség és szélcsend. Megelégeltem a dolgot, légmozgásra vágytam. Nem törődve a hőséggel nyeregbe pattantam és elindultam ismét Szentendrére. Az első pár perc elég durva volt. A Nap ereje mellett az igazi támadás az út felszínéről érkezett. A felhevült aszfalt megsokszorozva verte vissza a meleget, még a légzés is nehézkes volt. Szerencsére hamar felértem az Északi összekötő hídra, ahol kellemes dunai fuvallat fogadott tekerés közben. Lenéztem a Palotai-sziget irányába.

A kánikula eredményeként hihetetlen mértékben lecsökkent a folyó vízszintje. Hinné valaki a képet látva, hogy pár hete még víz alatt volt az egész sziget és a folyó szintje alig 20-30 centiméterre volt a kőgát felső szélétől? A szabaddá vált homokfövenyt hűsölésre vágyó, strandoló emberek töltötték meg. Tekertem és élveztem az arcomat simogató fuvallatokat. A kellemes érzés nem tartott sokáig. Ahogy lehajtottam a hídról a budai oldalon az szellő elhagyott és az ilyenkor szokásos menetszelet sem éreztem. Nem volt mit tenni erőltetett menetre kapcsoltam így végre mellém szegődött ismét a menetszél is. Jó volt bár tudtam, hogy ennek meglesz majd a böjtje amikor megállok majd valahol. Pont ebből kifolyólag készült kevés fotó. A partot végig strandolók töltötték meg. Nem csodálkoztam rajta, hiszen mindenki kereste a hűsítő víz közelségét. A folyón nagy volt a forgalom. Sétahajó, motorcsónak, jet ski és evezős szelte a habokat. Szentendréig csak egyszer álltam meg, a Lupa-szigetnél vizet inni. Akkor lőttem ezt a fotót.

A következő megálló Szentendre volt, a kikötőnél szálltam le a nyeregből. Hát mit mondjak, kellett pár perc, hogy magamhoz térjek. A menetszél megszűntével sokszoros erővel tört rám a hőség. Nagyon díjazom, hogy a városban megmaradtak még a kis kutak és csapok. A friss, hideg víz újra életerőt adott. Sétáltam egyet a kis utcákban, készült néhány fotó (megmutatom majd a következő posztban), majd visszatértem a partra.

  

Leültem az egyik szabad padra, ettem pár szem kekszet és ittam hozzá bőven hideg vizet. A visszautat is élveztem, igaz az ártéri erdő előtti egy kilométeres kátyús, hepehupás út ismét jól kirázta a lelkemet, amit a melegben nem nagyon díjaztam. Este hét óra után értem vissza Újpestre. A Nap éppen lenyugvóban volt, így hát gyönyörködtem a látványban pár percet. A vízen és a levegőben is nagy volt a forgalom.

Röviden összefoglalva így telt az elmúlt vasárnap délutánom. Végezetül még egy érdekesség. Induláskor kíváncsiságból megmértem a testsúlyomat. A tekerés alatt magamhoz képest hihetetlenül sokat ittam (másfél liter víz). Hazaérkezésem után ismét mérlegelés következett és az eredmény mínusz két kiló. A letekert 30 kilométer és a hőség a bevitt folyadékmennyiség ellenére ilyen folyadékvesztést eredményezett. Volt mit pótolnom este...