Elszalasztott pillanatok

Dunán innen, Dunán túl és néha még azon is túl. A blogban magyarországi barangolásaimról írok, de most egy poszt erejéig határt lépünk. Délutánonként - miután hazaértünk az aznapi kirándulásunkról és persze nem szakadt az eső - terepszínű ruhába bújtam, fogtam a gépet és már indultam is a környező erdőkbe. Ez szinte minden alkalommal egy-egy szlovéniai átruccanást jelentett. A kercaszomori szállásunktól alig pár száz méterre, a falu határában húzódott az országhatár. A magyar oldalon az erdei ösvények szinte járhatatlanok voltak, míg a túloldalon a jóval nagyobb, nyílt területek miatt könnyebben szárítkozott a természet. Íme a jelenlegi határátkelőhely. Az erdő mögött található Kercaszomor.

A határátkelő egyszerű, de a célnak megfelelően van kiépítve. Áll ott egy fedett pihenőrész, amely egy alkalommal engem is megóvott egy hirtelen jött felhőszakadástól. Mellette egy pad, melyen kis tábla hirdeti, miszerint "Határtalan örömmel" állította Kercaszomor és Domonkosfa lakossága.

A határ most is "szigorú őrizet alatt áll", de most már a természet által. Ez a szolgálatban lévő szépség is jól megnézett engem aztán mindketten mentünk tovább a dolgunkra.

Nem jártam be Domonkosfalvára, hanem egyből jobbra fordulva nekivágtam a közeli domboknak. A házak hamar takarásba kerültek, visszanézve már csak a templom égnek törő tornya volt látható.

Elszalasztott pillanatok címet adtam a posztnak és nem véletlenül. Sajnos valóban remek fotókról maradtam le. Íme néhány példa. Ennél a lehetőségnél még felfelé tartottam a dombon. Embermagasságú bokrok mellett lépdeltem, a kikapcsolt gép a vállamon lógott - úgy ahogy az előző napokban is. A bokros rész hirtelen ért végett. Ekkor a kis erdei tisztáson, alig 3-4 méterre tőlem egy három éves őzbak nézett föl rám a magas növényzetből. Ő is meglepődött a hirtelen érkező látogatótól és jómagam is a nemvárt látványtól. Hangosan rám "vakkantott" kétszer majd egy pillanat alatt eltűnt a sűrűben. Íme a helyszín, melyen ott lehetne egy szép őzbak feje is a növényzetben:

A következő remek lehetőségről egy séta végén maradtam le. Visszafelé tartottam a falu irányába. Mivel már közel voltam, úgy gondoltam, hogy a nyílt terepen már nem lesz újabb látnivaló, ezért elraktam a gépet a hátizsákomba. Nagy hiba volt! Az úton, nagyjából a keresztbe húzódó árnyékos résznél egyszerre két őzbak robbant ki a növényzetből. Semmivel sem törődtek, harcoltak és ezért kergették egymást. Még belegondolni is rossz, hogy mi lett volna ha éppen jön egy autó arrafelé. Az egész egy pillanat műve volt és a két gőzmozdony már el is tűnt az út túloldalán. Tehát erre a fotóra kellene elképzelni két vágtató őzbakot:

A változékony időjárás következtében az ég arca is folyamatosan változott. Láttam naplemenetét, mely olyan volt mint egy működő vulkáni katlan...

... és láttam hirtelen érkező viharokat, melyek elől néha fedezékbe kellett húzódnom.

Az egyik kedvenc fotóm ezekről a sétákról, a két Bambi. Tudom nem tökéletes fotó, kissé zajos a magas ISO miatt és még sorolhatnám, de számomra mégis a nyaralásunk az egyik legkedvesebb képe lett. Miért?
Ahogy már írtam bejártam Kercaszomor kaszálóit, de a Fürge Cselle tanösvény az esőzések miatt teljesen járhatatlan volt, így maradt a határ túloldala. Egyik este ugyan tettem egy próbát a tanösvényen, de pár száz méter után feladtam. Az út azon részén teljes szélességben a víz volt úr, kétoldalt pedig falként tornyosult felém az áthatolhatatlan cserjés-fás erdő. De mégis megérte a próbálkozás, mert ekkor készült ez a fotó. Visszanéztem a fotó exif adatait, mely szerint este 19.54-kor készítettem egy sötét, fénytelen ösvényen. Ez a magyarázat a minőségre. Őszintén megmondom nem is nagyon figyeltem a környezetet miközben küzdöttem a vízzel és a sárral. Csak időközönként néztem fel és egyszerre csak ott állt előttem ez két aranyos Bambi, talán 20 méterre. Mozdulni sem mertem, a kikapcsolt gép a vállamon... Így álltunk egy darabig. Az egyik őz figyelt nagyon, de szerintem nem nagyon tudott beazonosítani. Sötét volt és hála a ruházatnak még jobban beleolvadtam a környezetbe. Aztán következett a centiről-centire történő mozgás, a gép felemelése, bekapcsolása, beállítások, fókuszálás és katt! A két fotóalany nem látott engem, de érezhette, hogy valami nincs rendjén és egy kecses ugrással eltűntek a rengetegben. 

Zárásképpen jöjjön még két fotó Szlovéniából. Az első Krizevci szőlődombján készült...

... a második pedig a Markovci falu melletti Kálváriánál.

  

Bízom benne, hogy tetszett ez a kis kiruccanás. A következő bejegyzésben már ismét kis hazánkban fogunk barangolni.