Jó úton jár - Mohács

"Hős vértől pirosult gyásztér, sóhajtva köszöntlek. Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács!" Az előző bejegyzésben látogatást tettünk a Mohácsi Történelmi Emlékhelyen, most nézzünk hát szét egy kicsit az ország legdélibb városában is. Mohács hazánk déli dunai kapuja, kikötőhely. A települést tulajdonképpen kettészeli a Duna. A fő belterület a jobb parton, míg egy jóval kisebb rész a bal parton található, ez utóbbi Újmohács néven is ismert. A két partrész között nem okozhat gondot az átjutás. Egy meglehetősen nagy befogadóképességű és menetrend szerint közlekedő komp könnyedén átjuttat embert és járművet a túloldalra.

Ezen a nyáron a Dél-Dunántúl felfedezése volt az egyik fő célpontunk. Eredetileg Pécsen lett volna a bázisunk, de éppen abban az időszakban tartották a Europa Cantate 2015 kórusfesztivált. Lehetetlenség volt szállást találni a városban és a környékén, így fokozatosan tágítottuk a kört amíg egy megfelelő ár-értékarányú helyet nem találtunk. Nem volt egyszerű, de végül sikerült és így érkeztünk meg Mohácsra. Nem bántuk meg! Egy csendes és nagyon élhetőnek tűnő kis vidéki várost ismertünk meg.

A fő útvonalakon szinte az összes ház homlokzata felújított és színes volt. Én itt találkoztam először egy nagyon jó ötlettel. Kaptunk egy helyi turistatérképet, rajta a látnivalókkal. Két (zöld és piros) körút közül lehetett választani, melyek érintették az említett látnivalókat. És most jön az újdonság! A körutak jelölve lettek a járdákon is, a város több pontján. A fenti kép például a piros sávot mutatja, itt éppen két irány közül is választhatok. Remek ötlet, nemde? Lássunk hát néhány látnivalót.

A város legismertebb épülete a Csatatéri emléktemplom, melyet Fogadalmi templomnak is neveznek. A hatalmas, 30 méter magas bizánci stílusú templom Árkay Bertalan építész tervei alapján épült.

Az templom tövében egy érclovag feszít. Csillogó páncélján vakítóan csillannak meg a lenyugvó Nap sugarai. II. Lajos szobra Varga Imre alkotása.

A tér szélén a Városháza. Hatalmas, hosszan elnyúló épület, nagyon változó színezettel. Az épület keleties díszítőelemekkel gazdagított.

Az 1935-ben felállított Hősi emlékmű már messziről látható. Az első világháború halottaira emlékezteti az utókort. Visy Zoltán tervei alapján készült.

Mint mindenhol, a görögkeleti (szerb) templom megtekintése most is a fő célpontom volt, de csak zárt kapukat találtam minden nyitvatartási információ nélkül. Végül egy kedves helyi hölgytől tudtam meg, hogy csak havonta egyszer van nyitva. Legközelebb egy hónap múlva. Sajnáltam, mert úgy hallottam, hogy nagyon szép a beltere.

Sikerült viszont megnéznünk a Szőlőhegyi Vodica-kápolnát. Sőt, még ki is nyitották a részünkre egy fotó erejéig!

  

1902-ben emelték ezt a kis kápolnát a szent kúti szurdokban lévő forrás fölé. Itt tartják a Vodica búcsút. A kút vize gyógyítólag hat a szem- és bőrbetegségekre. Reméljük a kápolna beltere és a freskó is hamarosan megújulhat majd.

A Kanizsai Dorottya Múzeum elnyerte a magyarországi horvát, szerb, szlovén kisebbség bázismúzeuma státuszt. Kerámiák, népviseletek, használati tárgyak... Engem legjobban a bútorgyűjtemény fogott meg. Elképesztően nagy és színes kiállítást láthatunk ezekből a népi remekekből. El sem tudom képzelni, hogyan sikerülhetett ennyi pazar darabot összegyűjteni.

A múzeum kertje is példásan rendezett és szép a rálátás a Belvárosi plébánia templomra.

Zárásként még egy fotó a Busó-oszlopról. A totemoszlopra hasonlító bronzszobor Laluja András alkotása és felállítása óta (1967) ez a tér a busójárás kiindulópontja. De erről bővebben majd a következő bejegyzésben...