Szuhakállóból alig negyedóra alatt eljuthatunk autóval Edelénybe. Itt sikerült fotóznom a Szent Kereszt fölmagasztalása görögkatolikus templomban és azt itt készült fotókat szeretném most megmutatni az olvasóknak.
2012. szeptember 4., kedd
2012. július 9., hétfő
2012. július 8., vasárnap
Karibi üdvözlet Rudabányáról
Tudom, furcsa címet választottam a következő posztnak, de a fotók mindjárt magyarázatot adnak rá. A múlt században még nagyon sok helyen folyt bányászat az országban. A rendszerváltás után viszont egymás után zártak be a fejtések, olykor szemmel látható, mély sebeket hagyva a földfelszínen. A külszíni fejtések, a beszakadt vagy mesterségesen beomlasztott aknák helyén idővel úgynevezett bányatavak alakultak ki. Ezeken az elhagyatott helyeken - az idő előrehaladtával - a természet lassan begyógyítja a sebeket. Most az egyik ilyen bányatavunknál teszünk látogatást Rudabányán, amely véleményem szerint biztosan dobogós helyezést érne el a szépségével.
2011. május 8., vasárnap
Életmentő akcióban
Ott fejeztem be az előző posztot, hogy a madárfotózás végeztével összepakoltam és elindultam haza. A nap már rég eltűnt a dombok mögött, így bizony már erős szürkületben indultam el vissza. Ismét a tányérosok sűrű levelei között és lassan haladtam vissza a földút irányába, amikor egy nagyon furcsa zajra lettem figyelmes. El nem tudtam képzelni mi vagy ki lehet a zaj forrása. Nagy testű élőlényhez halk volt, kicsihez meg hangos. Rajta - gondoltam - nézzük meg! Követtem az irányt. A hang egyre közelebbről hallatszott aztán egyszer csak az alábbi látvány fogadott.
![]() |
2011. május 7., szombat
Madármegfigyelések Szuhakálló határában
Évekkel ezelőtt a lányaimmal találtunk egy nagyon szép partszakaszt a Sajó partján. Akkor még a kis Nikon kompakt gépem volt meg és emlékszem, hogy milyen lelkesen fotóztam a rovarokat, virágokat. Gondoltam - így évek múltán - meglátogatom ismét ezt a partszakaszt és makrózok egy jót. Elindultam és rövidesen kiértem a faluból. Rátértem a földútra mely elvezet a gáthoz. Tavaly nyár elején ebben a térségben nagyon nagy mennyiségű csapadék esett, mindenki emlékszik a Borsodban pusztító óriási árvizekre. A lehullott csapadék miatt rég nem látott mértékben megnőtt a talajvíz szintje is. Idefelé jövet a műútról már sokfelé láttam így kialakult "tavacskákat" amelyeket elleptek a vízimadarak. Vágyakozva néztem őket a távolból, de nagyon messze voltak és sík terepen. Nos ahogy bandukoltam a földúton egyszerre egy hatalmas - több méteres pocsolya keresztezte az utamat. A pocsolya minkét oldalán sűrű bokrok majd napraforgóföld. Gondoltam kikerülöm a napraforgók felé. Behatoltam az embermagasságú tányérosok közé és lassan haladtam előre a nagy levelek között. Egyszerre csak hirtelen eltűntek előlem a növények és ... ott álltam egy ilyen áhított "tavacska" partján.
2011. május 4., szerda
Sóstó ZOO
Az általunk meglátogatott magyar állatkertek közül eddig kétségtelenül a nyíregyházi állatpark a nagy kedvenc. Tavaly nyár végén ismét visszatértünk ide, hogy láthassuk az új szenzációt. Ez a "Zöld Piramis" és annak különleges lakója volt. Úgy látszik sokan kedvelik ezt a parkot, hiszen a parkolási lehetőség már most is problémás a rengeteg látogató miatt. Ez gondolom jó hír az igazgatóságnak, de aki kocsival és reggel 9 óra után érkezik, bizony már csak nagy szerencsével vagy szabálytalankodás árán tud leparkolni. Mi még időben érkeztünk így hát indultunk is felfedezni a piramist! Hááááát.... Egy nagyon szépen megépített és telepített épületbe jutottunk be, viszont hihetetlen tömeg, pára és meleg fogadott bent minket. Szardínia módjára, hosszú, tömött sorokban araszoltunk a keskeny járdán, aztán pedig tovább - szintről szintre. Ekkor már több hónapja nyitva volt ez az új létesítmény így nem tudom, hogy ez állandó jelenség lesz-e a jövőben vagy csak mi fogtuk ki a napot (hétköznap voltunk). Így bizony miután megnéztük a különleges lakóját már igyekeztünk is kimenekülni innen - már ahogy a tömeg engedte. Az épület különlegessége pedig a komodói sárkány (a varánusz).
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)





