Madármegfigyelések a Fertőn

A napközbeni kirándulások mellett folytattam a madármegfigyeléseket a Borsodi-dűlőn is. Egy előző poszt a nyári ludakról szólt, most további megfigyelt fajokról szeretnék említést tenni. Mivel természetvédelmi területen jártam ezért fokozottan figyelnem kellett a kihelyezett korlátozó táblákra. A madarak életét, nyugalmát nem zavarhatjuk meg! A nagy vízimadarak a lestől jóval távolabbi eső vízfelületeket részesítették előnyben.

Kanalas és szürke gémeket, nagy kócsagokat valamint fehér gólyák tűntek fel a távcső látómezejében. A nagy hőségben csak ritkán kaptak szárnyra. Ha egy-egy példány mégis felemelkedett akkor is messze elkerülte a magasles környékét. Ez alól csak a fehér gólya volt kivétel, amely többször elhúzott a les közelében, majd landolt a közeli réteken.

A hozzám közel eső vízfelületen - a ludakon kívül - gólyatöcsök, gulipánok, sirályok és csérek élték mindennapjaikat. Érdekes volt megfigyelni, hogy míg egyik nap inkább a gólyatöcsök domináltak (riasztószerű hangjuktól volt hangos a környék), addig másnap ezt a gulipánokról mondhatom el. Következő alkalommal aztán ismét jött a váltás. Az okát nem tudom, talán csak egy érdekes véletlen volt. 
Elmondható, hogy a gólyatöcsök kicsit bátrabbak voltak, sokszor húztak el a leshez közel. Néhány hossz lerepülése után aztán leszálltak és gázoltak tovább a sekély vízben.

 

Két alkalommal is kellemetlen vendégeket kaptam a lesben állva, méghozzá egy küszvágó csér pár formájában. Akkor volt a költési szezonjuk és úgy láttam, hogy a vízpart szélén lévő susnyákosban szállnak le. Ez a lestől talán úgy 100 méterre lehetett. Valami mégis zavarhatta őket, mert időközönként fölém repültek, kicsit vitorláztak aztán lecsaptak rám... Mindezt a jellegzetes éles hangjukkal fűszerezve. Természetesen fizikálisan egyszer sem értek hozzám ez csak amolyan területvédelmi demonstráció lehetett.

Szerintem az egyik legszebb vízimadarunk a gulipán. Gyönyörű a tollazata, jellegzetes csőréről könnyen felismerhető. Félénkebbek voltak mint a gólyatöcsök, jobban elkerülték a magasles környéki légteret és ha leszálltak azt is jóval messzebb tették. 

A tó fölött nagy csapatokban dankasirályok röpködtek. Nem egy félénk fajta, közelről figyelhettük meg egymást.

Az egyik nap érdekes élményben volt részem. A szokásos madármozgásokat láthattam, aztán hirtelen elcsendesültek és abban a pillanatban a nap felől (mint régen a japán vadászrepülők) éles vijjogással egy öt példányból álló bíbic csapat csapott le a tóra. Hosszú percekig cikáztak a víz felett, aztán ahogy jöttek úgy el is repültek. Amíg ott voltak addig a többi madár nem emelkedett a levegőbe.

Az utolsó nap úgy 9 óra körül kezdtem összepakolni. Éppen az objektívet akartam lecsatlakoztatni a vázról amikor a szemem sarkából egy nagyobb test repülését érzékeltem. Egy szürke gém húzott el közel a leshez, gyorsan lőttem róla két képet. 

Szépen búcsúzott el a Borsodi-dűlő, igazán kellemes órákat tölthettem el a lesben.