Hűvösvölgy - Máriaremete

Nincs szerencsém ezzel a pár nap szabadsággal. Sikerült beletrafálnom ebbe az elhúzódó, felhős, esős, szeles hidegfrontba. Az imént hallottam egy időjárás előrejelzést. Ma estére is nagyon lehűl majd a levegő, az északi országrészben 0C fok is lehet. Hmmm... ma 0C fok miközben a jövő héten már júniust írunk... Nagyon aktív pihenést terveztem erre a pár napra, de már több nagyobb lélegzetű túrát is el kellett halasztanom a rossz idő miatt. A napi intézni valók mellett azért próbálom annyira kihasználni az időt amennyire csak lehetséges. Ráadásul a család többi tagja az év végi vizsgaszezonnal van elfoglalva. Minden szoba átalakult tanulószobává, így nem is akarom zavarni őket. Tegnap délután kicsit vidámabb arcát mutatta a május, így gondoltam beiktatok egy rövid sétát valahová. De hová? A feleségem adta az ötletet: "Miért nem sétálsz ki Máriaremetére?" Miért ne? Gyorsan összedobtam a hátizsákot, könnyű túraöltözet és indulás. A Széll Kálmán téren változatlanul hatalmas a felfordulás, de dolgoznak folyamatosan. Szerencsém volt, a 61-es villamos is éppen indult. Gyorsan elértünk a végállomáshoz vezető kis völgyhöz. Imádom ezt a részt, olyan hangulatos. Gondolom így vannak ezzel a vonalon szolgálatot teljesítő vezetők is. A hűvösvölgyi végállomástól csak valamivel több mint 4 kilométer a kegytemplom. Csak a kék jelzést kell figyelnünk, amely a volt Munkásmozgalmi Sétány mentén halad. A közelmúlt és a jelen köszön vissza ránk ezen a rövid útszakaszon. Még mindig itt áll a sziklába vésett "Bunkócska te drága" kotta, amely valahogyan megúszta az elszállítást a budatétényi Memento Parkba.

Korunk "remek" vívmánya, a graffiti gazdagon borítja villanyoszlopokat és a betonmaradványokat. Pár perc múlva kiértem az erdőből és zöld selyemtengerként ott hullámzott előttem a fű a Nagy-réten.

    

Milyen üdítő látvány az elmúlt napok szürkesége után! Szélben hullámzó fűtenger. Jól jött volna egy állvány egy hosszú záridős expozícióhoz. Körben a jól ismert csúcsok: balomon a Fazekas-hegy, szemben a Nagy-Hárs-hegy a Kaán Károly kilátóval, jobbomon pedig a Fekete-fej. Itt is visszaköszön a régi munkásmozgalmi időszak. A rét kedvelt kirándulóhely volt, de különféle turistaegyletek nevével álcázva itt jöttek össze egy-egy megbeszélésre az illegális csoportok is. A rét szélén álló egyik fán új jelzés tűnik fel a kék sáv mellett.

Innen csatlakozunk a Mária Úthoz. A híres zarándokút egyik állomása a máriaremetei templom. Az út utolsó szakaszát már lakott területen folytattam. Érdekes lehet a zarándokoknak az elmélkedés és a menetelés, miközben több tíz vagy százmilliós villák között haladnak el. Az 54 méter magas torony már messziről látható, irányt mutatva a zarándokoknak.

Az ajtó természetesen nyitva volt és beléptem a félhomályba. Hihetetlen csend fogadott, egyedül voltam a hatalmas térben. Az ablakokon csak némi fény szűrődött be, emelve a hangulat szépségét.

A templom története pár mondatban. A török pusztítás után német családokat telepítettek ide. Egy lány magával hozott egy Mária képmást egy svájci bencés kolostorból. Ennek tulajdonította boldog házasságát, így később kiakasztották a közeli erdőben egy fára, hogy mások is imádkozhassanak előtte. A kép ismét csodát tett, egy vak asszony imádkozás közben nyerte vissza látását. A hírre indult meg a zarándoklat. A kép fölé előbb fatemplomot, majd később kőtemplomot emeltek. II. János Pál pápa 1991-ben "basilica minor" címet adományozott a máriaremetei Kisboldogasszony-templomnak.

Sétáltam még egy keveset a hatalmas parkban, megnéztem a Mária stációkat.

A templomban eltöltött alig negyedóra alatt ismét nehéz szürke fellegek tűntek fel az égen. A napsugaraknak végleg nyoma veszett és feltámadt a szél. Induláskor kicsit soknak tűnt a polár pulóver, de most nagyon örültem a melegének. Korán volt még, ezért úgy döntöttem, hogy megtoldom a sétát egy körúttal a Hosszú-erdő-hegyen, de erről már csak a következő posztban írok.