Nyolc hónapja történt...

Volt egy elképzelésem, hogy miről szól majd ez a poszt, de végül teljesen más kerekedett ki belőle. Azonnal megmagyarázom. Pár napja sikerült "kigazdálkodnom" három órányi szabadidőt, ráadásul az esőzés is éppen szünetelt. Maximálisan szerettem volna kihasználni a lehetőséget, de ugyan hová mehetek ilyen rövid idő alatt? Ekkor jutott eszembe egy beszélgetés még a decemberi madárgyűrűzésről. Van egy kismadár (a fakusz), mellyel nem vagyok túl szerencsés. Eddig csak kétszer láttam élőben, volt nálam akkor fényképezőgép is, de a rövid és fénytelen találkozások alatt csak életlen, bemozdult, használhatatlan fotók születtek. Az egyik madarásztársam akkor említette, hogy a Népligetben Ő elég sűrűn találkozott korábban ezzel a madárkával. Úgy döntöttem, hogy a Népliget lesz a célpont.

Alig fél óra alatt ott voltam a metróval, indulhatott a fakuszvadászat! Sajnos meglehetősen madárhangmentes volt a park. A rövid esőmentes délután kicsalogatta az embereket és sokan magukkal hozták a kutyájukat is. Így madárhang helyett kutyaugatástól volt hangos a Népliget.

Végül egyetlen fakuszt sem találtam. A cinegék, szarkák, dolmányos varjak és fekete rigók mellett csuszkákat láttam még szép számmal. Néha egy-egy zöld küllő hangját is hallottam, de csak a séta végén, erős szürkületben sikerült látnom egy példányt. Madarak híján így a fákat fotóztam.

 

 

A séta közben nagyon szomorú dolgokat is láttam. Bizonyára mindenki emlékszik még 2015. július 8-ra, amikor egy ritka erősségű vihar csapott le a fővárosra. Méteres víz hömpölygött az utcákon, megbénult az egész város és a Népligetben is hatalmas volt a pusztítás. Játékszerként törte ketté vagy éppen gyökerestől forgatta ki a vihar a százéves fákat. Nyolc hónap telt azóta. Folyik a terület rendezése, az ösvények mellett sűrűn láthatunk feldarabolt farakásokat. Sok helyen látni még kifordult gyökérzetet és megtámasztott fatörzseket.