Újra az apaji halastavaknál

Kicsit mókás, hogy tavaly egyszer sem sikerült lejutnom Apajra, idén pedig már harmadszor jártam ott. Ráadásul a múlt héten három napon belül kétszer is. Csütörtökön odúzni voltunk, szombaton pedig madarászni indultunk. 

Kora reggel találkoztunk a Népligetnél. Ragyogó napsütést ígértek arra a napra, de a változatosság kedvéért ismét erős széllel, sőt időközönként viharos széllökésekkel. Sajnos bejött az előrejelzés. Az utunk először a kunpeszéri út melletti kavicsos tóhoz vezetett. Itt van egy kis sziget, melyen egy kivételesen szép szerecsensirály fészektelep figyelhető meg. A több száz madár hatalmas hangzavarral köszöntötte a felkelő Napot. Fotózás szempontjából sajnos nem szerencsés a kora reggeli megfigyelés, mert ekkor éppen ellenfényben látható a sziget. Az út túloldalán - a szántáson - viszont láttunk három példányt, jó fényben csak folyamatosan távolodtak tőlünk. A szépsége talán így is látszik.

Megnéztünk még néhány bevált helyet, majd elindultunk a Réce tanösvényhez. Erre a napra tervezte ugyanis az MME Budapesti Helyi Csoportja is a szokásos nagy tavaszi kirándulását Apajra. Nagyon sokan éltek a lehetőséggel, rengetegen várták a túra indulását az útszélen. Mi nem akartunk csatlakozni a csoporthoz, csak megkérdeztük, hogy nem kell-e esetleg valamiben segíteni. Megérkezésünkkor Orbán Zoltán (MME munkatárs) tájékoztatott minket, hogy pont lemaradtunk egy jó kis akcióról. Egy sárszalonka mutatott be egy húsz perces nászrepülést. Erről írt is egy rövid bejegyzést, fotókkal az MME Facebook oldalán (Klikk ide). 

Végül nem kellett segítenünk ezért leváltunk a csoporttól és elindultunk a saját utunkon. Először a tanösvény melletti földúton mentünk be jó mélyen a pusztába. Nagyon sokat javult a helyzet az elmúlt hetekben. A hatalmas belvizes részek szépen visszahúzódtak. A megmaradt vízfelületen különböző cankókat, récéket és gólyatöcsöket láttunk. Természetesen útközben a kihelyezett odúkra is vetettünk egy pillantást. Ennél például legközelebb le kell majd gallyazni az odúbejárat környékét.

A földúton egy törött tőkés réce tojást láttunk. Vajon mi történhetett vele? Négylábú vagy szárnyas ragadozó lehetett az elkövető?

Az út két oldalán igazán  jól mutattak a vakítóan fehér kócsagok a friss zöldben.

A tanösvény mentén, a nádasban nádirigók mondták a magukét, a tóban pedig a békák udvaroltak.

Erről az ösvényről máskor nagyon jól megfigyelhetjük a sziki illetve a nádi madárfajokat. Az út két végén felépített kilátótornyokból pedig jól ráláthatunk a pusztára. Ezzel most csak egy gond volt, nevezetesen a viharos szél. Hallottuk a madarakat, de ők is behúzódtak a nádas védelmébe. Azért a nap egyik fénypontja itt ért minket, egy kabasólyom repülését figyelhettük végig a távcsövekkel. Innen indultunk tovább a halastavakhoz. A múltkori sáros dagonyának nyoma sem volt. Iszonyatosan porzott az út, elképzelni sem tudjuk mi lesz itt majd nyáron, 40 fokos hőségben. Az egyik tó még mindig le volt eresztve, természetesen mi is odatartottunk. Cankók, récék, kócsagok, gémek táplálkoztak a sekély vízben. 

Legnagyobb örömömre az egyik kedvenc madaramból (hányszor írom már ezt le), a kanalas gémből is szép számú csapat jött össze a tavon.

Aztán a spektív keresője megakadt egy fekete-fehér ritkaságon. Mélyen bent volt az egyik fövenyen. Egy csigaforgató! Most láttam először élőben ezt a madárfajt, szóval legnagyobb örömömre lett egy újabb pipa a fajlistámon.

Itt hosszan elidőztünk, majd átmentünk a tórendszer központi kilátótornyába. Korábbról már tudom, hogy melyik nádfoltban fészkelnek vörös gémek. Most is ott voltak és éppen házaséletet éltek. Majd az egyik példány felröppent.

A nap utolsó fotója már hazafelé a kocsiból készült. Egy pajzsos cankóról, útszéli vízfelületen és ellenfényben.

Összességében ismét egy remek napot zártunk. Az esti összeírásnál kiderült, hogy 91 madárfajt láttunk aznap. Csak az a viharos szél ne lett volna.