Megható és gyönyörű

A kálvária megtekintése után ismét a központ felé tartok, ide-oda kanyarog a főút. A tűző napsütésben igyekszem kihasználni az árnyékos részeket. Az út baloldalán úgy derékig érő kis téglakerítésre leszek figyelmes. A túloldalán fasorral övezett kis sétány húzódik, mely végén egy csúcsos építmény látszik. A hely előtt nem vezet el járda és csak most veszem észre, hogy kint van egy műemléket jelző tábla is. Nem véletlen, hogy eddig nem vettem észre, talán egy picivel több figyelemfelkeltés nem ártana a helynek. Az út végén tehát egy síremlék vár arra, hogy megnézzem.

A történet még 1783-ban kezdődött. Ekkor született Alexandra Pavlovna Romanova nagyhercegnő I. Pál cár és Zsófia Dorottya württembergi hercegnő lányaként. Házasságát Habsburg-Lotharingiai József Antal János főherceggel politikai érdekek irányították, de a korabeli feljegyzések alapján a pár valóban egymásba szeretett és örömmel keltek egybe. A nagy eseményt 1799. október 30-án tartották meg. Mivel a pár hitvallása is különbözött ezért először a görögkeleti majd a katolikus egyház szabályai szerint mondták ki a boldogító igent. Esküvője napján a cár Szent András renddel tüntette ki vejét, József nádort. Az ifjú pár 1799 végén érkezett meg Budára ahol nagy szeretettel fogadták a "legmagyarabb Habsburg" feleségét. Sajnos az ifjú párnak nagyon kevés boldogság adatott meg. Alexandra nádorné 1801. március 8-án egy leánygyermeket hozott a világra. Ő volt Alexandrina főhercegnő, aki sajnos a születésének órájában meghalt. Az anya nem tudta túltenni magát az őt ért csapáson. Állapota folyamatosan romlott és végül március 16-án Ő is örök álomba szenderült. Örömhír helyett nyolc napon belül két halálhírt is kaptak Péterváron. Holttestét - ideiglenesen - egy Vízivárosi templom kriptájában helyezték el. Üröm a nádori birtokhoz tartozott és a hercegnő még életében rendelkezett arról, hogy halála esetén majd itt helyezzék végső nyugalomra. Ő sem gondolta, hogy erre ilyen rövid időn belül sor kerül. 1803-ban készült el a sírkápolna, ahová testét a budai ortodox püspök által celebrált szertartás keretében helyezték el.
A nyitott vaskapun belépve egy gondosan ápolt sírkertbe jutok. A középpontban álló síremléket nagyon réginek tűnő cirill betűs sírok veszik körül. Egy boltíves falon gyönyörű tűzzománc ikonok függnek.

Az épület túloldala felől ortodox szertartás hangjai hallatszanak. Csendesen megközelítem a bejáratot, majd óvatosan bekukkantok. Akik folyamatosan követik a blogomat, azok már tudják, hogy a görögkeleti templomok, az ikonok, ikonosztázionok nagyon közel állnak hozzám. Így elképzelhetitek mit éreztem amikor megláttam a kápolna belterét.

Egy fantasztikusan szép ikonosztázion ebben a pici kápolnában. Nem kérdés, ezt nekem részletesen is látnom kell! Az órára pillantva látom, hogy még 20 perc van hátra a mise végéig. Addig a kertben sétálva múlatom az időt. A szertartás végén ismét a bejárat felé indulok A hívek már elmentek, az ortodox lelkész észrevesz és tört magyarsággal, de kedves hangon beinvitál a kápolnába. Mivel nagyon nehezen beszél magyarul ezért kapok egy nyomtatott leírást a sírkápolna történetéről és engedélyt kapok a fotózásra is. Nagyon kevés a fény, de igyekszem élni a lehetőséggel. A hely maga tényleg piciny, a nálam lévő 17-40mm-es objektívvel sem tudom befogni a teljes belsőt. Íme néhány fotó.

Csak néhány fotó, de remélem átadják a hely szépségét. A következő részben lemegyünk a csigalépcsőn a hercegnő sírhelyéhez.