2020. március 17., kedd

Hajnali színkavalkád

Hajnalban még korábban keltem, mert eldöntöttem, hogy megnézem közelebbről azt a helyet, ahol előző reggel a szarvast láttam.


A tisztáson nem volt mozgás, így már haladtam is tovább. A műút végén egy sötét alak állt mozdulatlanul. Megint egy kutyára tippeltem, de hamar kiderült, hogy az egyik rókával hozott össze a jószerencsém. Óvatosan térdre ereszkedtem és már éppen emeltem a gépet, de megriadt és beugrott az útszéli zöldbe. Próbáltam csendesen megközelíteni a helyet és végül sikerült lencsevégre kapnom.


A következő pillanatban pedig már ott sem volt. Eközben az ellenkező oldalon már elkezdődött a reggeli színkavalkád.



Ideje volt belehúznom, hogy mihamarabb odaérjek a kiszemelt helyre. A rét túloldali, árnyékos részén még kavargott a reggeli pára.


Egyre erősödtek a reggeli fények. Egy bokor takarásában húzódtam meg, innen elképesztően szép látványt sikerült megörökítenem.


 Életre keltek a rét színei.


Megtaláltam az előző nap látott agancsos nyomait is.


Hazafelé pedig sikerült lefotóznom egy szép szövésű pókhálót a reggeli ellenfényben. 


Újabb nap kezdődött...

8 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Örülök ha tetszett és egy kis színt vittem ezekbe a komor napokba.
      Talán egy picit segít a gyógyulásban :)

      Törlés
  2. Gyönyörűek ezek a fények !
    És a pókháló is - legalábbis nekem "pók-bolondnak" :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök ha tetszett.
      Gondoltam Rád amikor feltöltöttem :)

      Törlés
    2. Köszönöm ! :-) Pókos post nekem bármikor, bármilyen jöhet !

      Törlés
  3. Milyen különleges képek sikerülnek a reggeli napfény megjelenésével, ez az ébredés mindenkire nagy hatással van.
    "Az angyalok városa" filmben az angyalok minden napfelkeltét a tengerparton várják, a zenével képekkel együtt gyönyörű jelenet, de egyéb üzenetet is közvetít, ki mit érez meg belőle.
    https://youtu.be/BRLhge3Cvr4

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Imádom a kora reggeli fényeket, a friss levegőt.
      Szokták volt mondani "új nap, új remények" és erre most különösen nagy szükségünk van!! Köszönöm a linket :)

      Törlés