2021. április 6., kedd

Kereszt és bazalt

Nagyvázsonyt elhagyva hamarosan Vigántpetendre értünk, ahol valójában csak áthaladtunk.
 

Korábban valahol olvastuk, hogy a településen több útszéli kereszt is látható. 


Íme néhány fotó azokról, amelyek mellett elhaladtunk. A római katolikus templom előtt álló feszület.


Aztán az útszélen álló keresztekből néhány.




Ennél a keresztnél egy érdekes dologra figyeltem fel. Korábban ilyet még sehol sem láttam. Nevezetesen, hogy a felső része szöget zár be a keresztszárral. Mutatok róla egy másik fotót is, mely jobban megmutatja az enyhén csavarodott formát.
 
 
Folytattuk az utunkat, a következő település Kapolcs volt, ahol egy rövid időre meg is álltunk. Az útleírások alapján a község felett bazaltorgonák magaslanak, melyek közül a legnagyobb a Királykő nevet kapta. Állítólag régen ezeken a képződményeken állt Attila hun király vára is.
 

Először sajnos rossz útba igazítást kaptunk, így éppen ellenkező irányba indultunk el. Másodjára már megtaláltuk a helyes utat és elindultunk fölfelé az erdei ösvényen. A meglehetősen sűrű növényzet takarásában hamarosan ott tornyosultak előttünk a bazaltoszlopok.
 

A sárga jelzésen jutottunk el idáig és innen a sárga háromszöggel jelölt ösvényt kellett volna követnünk, hogy végül felérjünk a csúcsra. A jelzés ellenére talán mégis rossz helyen kerestük a leágazást, mert sajnos nem találtunk rá.


Megpróbáltunk egy jó darabon továbbhaladni a sárga jelzésen, bízva abban, hogy némi kerülővel végül felérünk a csúcsra, de pár száz méter után visszafordultunk, mert az ösvény határozottan távolodni kezdett a bazaltoszlopoktól. 

 
Volt még aznapra egy betervezett programunk, így végül most csak a bazaltoszlopok tövéig jutottunk el. Azokról készült néhány fotó, a Királykő felfedezése pedig marad legközelebbre...
 
 


6 megjegyzés:

  1. Voltam Vigántpetenden, emlékszem a templomra, egy domb tetején áll.Minden képed megint szép, ahogy szokott lenni nálad. Szeretem a bazaltorgonákat. Jó volt újra látni őket.
    Megint információban gazdag írást is olvastam. A Királykőről például még nem hallottam.

    VálaszTörlés
  2. Azt a kereszt-dolgot nem egészen értem, vagy nem látom, amit te felfedeztél - de nem baj. Viszont a harmadik bazaltoszlopos képnél, ahol a sárga jelzés is látszik, észrevetted, hogy egy csúf, rosszindulatú törpe les az arra-járókra ? Talán ő akadályozta meg, azt hogy a helyes útra rátaláljatok. :-) Ki tudja ? Vannak furcsa dolgok néha az életben…

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem figyeltem fel a törpére, de bízom benne, hogy nem ő volt a sikertelenségünk oka. Majd legközelebb :)
      A kereszt - a 7. fotót pontosan oldalról fotóztam. Ha csak megnézed a kereszt hátoldalán az árnyékot akkor jól látható, hogy a felső része jóval árnyékosabb, mivel kissé elcsavarva készítette el a kőművesmester. Én eddig nem láttam még hasonlót.

      Törlés
    2. Na végre, megláttam :-) - és igazad van fura forma. Sose fogjuk megtudni/megérteni, miért így készült. Vagy csak véletlen ?
      De valahogy elesőre ezt én nem vettem észre....

      Törlés
    3. Örülök :) Sajnos én sem találtam rá választ, de mindenesetre érdekes.

      Törlés
  3. Miket fedezel fel.Régi, kedves helyszín.Jelölések 😉érdekessége, utoljára a jelölt út volt olyan vaddisznó túrta, majd kitörtük a bokánk.Gondolom a vaddisznók nem a jelek miatt mentek oda, éppen. Csak furcsa volt.

    VálaszTörlés