Nagyrákost elhagyva az Őrség fővárosa, Őriszentpéter felé vettük az irányt. A település határában álló Árpád-kori templomot szerettük volna megnézni és a történetét megismerni.
2020. április 16., csütörtök
2020. április 14., kedd
A pankaszi szoknyás harangláb
Azt mondják, hogy a legszebb őrségi harangláb. Olyannyira, hogy az 1755-ben épült fatorony mára már az Őrség jelképévé is vált. Gyakran találkozhatunk a képével a térség turisztikai kiadványainak címlapján.
2020. március 31., kedd
Barangolás a Kányavári-szigeten
Jól indult a nap, hiszen fantasztikus fényeket láthattam és fotózhattam hajnalban. A reggeli után aztán ismét útra keltünk. Aznap a Kis-Balaton egyik legismertebb része, a Kányavári sziget volt a célpontunk. A terület egész évben szabadon látogatható és könnyen megközelíthető. A Zalavár és Balatonmagyaród közötti útszakaszról, egy táblával jelölt kereszteződésnél tértünk le. Innen nyílegyenesen haladtunk tovább az út végén kialakított tágas, fizetős parkolóig. A partról egész jó rálátás nyílt a sziget jól ismert íves hídjára.
2020. március 17., kedd
Hajnali színkavalkád
Hajnalban még korábban keltem, mert eldöntöttem, hogy megnézem közelebbről azt a helyet, ahol előző reggel a szarvast láttam.
2020. március 8., vasárnap
Szarvasbőgés
Igazán remek napot tudhattunk magunk mögött. Délelőtt a bivalyrezervátum, délután a Kis-Balaton csodái bűvöltek el minket. Este filmnézéssel zártuk a napot. Kellemes hőmérséklet volt odakinn, így az erkélyajtónk nyitva volt. Egyszerre csak markáns szarvasbőgés hangzott fel a közeli rét irányából. Aztán ismét és ismét. Ez így folytatódott egy jó órán keresztül, úgy éjfél magasságában csendesült el a környék. Alig vártam a másnap hajnalt...
2020. március 5., csütörtök
A fokozottan védett Kis-Balaton
Nagyon élveztük a kápolnapusztai látogatást. Szívesen eltöltöttünk volna akár egy egész napot is a bivalyrezervátumban, de indulnunk kellett. Várt ránk a Kis-Balaton, egy újabb különleges élmény.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)





