Nem igazán tudok rá magyarázatot adni, de néha bizony előfordul velem, hogy halogatom a közeli és könnyen elérhető helyek meglátogatását. Pár hete például az egyik blogtársam Ócsáról hozott beszámolót. Én még sajnos nem jártam ott személyesen. Évek óta halogatom azt a kirándulást is, pedig igazán közel van Budapesthez. Eddig a mostani célpontunk is ezt a listát gazdagította. Valamikor kisgyerekként jártam utoljára a Császtán, pedig elég gyakran megfordulunk Edelényben. Az egyik ilyen látogatás alkalmával végül csak megszületett a döntés. Irány a Császta! Több évtizedes, erősen megkopott emlékképpel indultunk neki a rövid mezei-erdei útnak és izgatottan vártam az új élményt. Az alábbi üdvözlő táblát pillantottam meg először a tisztás melletti útkereszteződésnél.
2018. szeptember 29., szombat
2018. szeptember 24., hétfő
Premontrei kolostor - Zsámbék
Az általános hazai trend szerint nekünk is délelőtt 10.00 óráig kellett elhagynunk a győri szállásunkat. Viszont szerettük volna ezt a napot is teljessé tenni, így megnéztük még a lehetőségeket a hazafelé vezető úton. Így esett a választásunk a zsámbéki Premontrei kolostorromra. Régóta szerepelt már a tervezett hazai célpontok listáján, most végre eljött a megfelelő alkalom.
2018. augusztus 28., kedd
Főapátsági Gyógynövénykert
A következő célpontunk az Arborétum, azon belül pedig a Főapátsági Gyógynövénykert volt. Eddig ezt a területet is csak téli álomba szenderülve láttam, így kíváncsian vártam, hogy megismerhessem új, nyár végi arcát.
2018. augusztus 23., csütörtök
Pannonhalma új arca
Gyorsan ki is egészítem a bejegyzés címét "Pannonhalma új arca - számomra". Győri kirándulásunk során az egyik napot Pannonhalmán töltöttük el.
2018. augusztus 12., vasárnap
A Püspökvár tornyában
A sötét korszakot idéző pincék világából igazi felüdülés volt fellépcsőzni a Püspökvár kilátóteraszára. Ahogy felértünk a felső szintre, először a Püspöki Székesegyház tornyát pillantottuk meg.
2018. augusztus 5., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)





