Évzáró a Merzsén - 2016

Az év utolsó napját igyekszem mindig egy kis túrázással, fotózással zárni. 2016-ban a célponton sem kellett túl sokat gondolkodnom. Pár hete ugyanis felhívtak, hogy madarász évzáró buli lesz a Merzsén. A pezsgő már biztosítva volt, így mi egy kis süteménnyel járulhattunk hozzá az összejövetelhez.

Péntek este, az év utolsó munkanapja. Szerencsére már lecsengett az év végi nagy roham és még egy majd egy órás internetleállás ellenére is időben bezárom az irodát. Sietek haza, hogy segédkezzek majd egy kicsit a konyhában, de a feleségem gyorsabb volt. Hazaérve már frissen sült mini kakaós csigák és sajtos pogácsák illatát érzem az étkezőben. Egy fontos feladatom azért még van. A kóstolás. Fontos férfiúi feladat!
Másnap reggel korán kelek. Örömmel látom, hogy az előrejelzésekkel ellentétben csillagos az égbolt. Jó idő ígérkezik, csikorgó hideggel. Mínusz 7 fokot mutat a hőmérő, de benn vagyunk a városban. Kinn a pusztában biztos hidegebb lesz. Három réteg polár, kabát, sapka, vastag kesztyű biztosítja a réteges öltözködést aznapra. A nap végén elégedetten konstatáltam, hogy éppen megfelelő volt ez a ruhamennyiség. Az utca még szinte néptelen, a 30-as buszon is csak egy-két utas lézeng. Komótosan haladunk a Keleti felé. No, a pályaudvaron már nagyobb a tömeg. A hangosbemondó éppen egy késés miatt kér elnézést a várakozó utasoktól. A sülysápi vonat már benn áll, van még 20 percem az indulásig. Úgy fejtem le magamról a ruharétegeket a meleg vagonban mint gyerek a banán héját. Alig helyezkedem el, máris rám köszönnek. Érkeznek egymás után a madarász barátok. Valamivel több mint 20 perc alatt ér a vonat Rákoskertre, leszállunk. Alig indulunk el, amikor három idegen fotós csapódik hozzánk. Nem ismerik a terepet, ők is a mocsárhoz szeretnének eljutni, így velünk tartanak.

Gyönyörű a puszta a reggeli napfényben. A zúzmara úgy csillog a megdermedt növényeken mint milliónyi apró, szétszórt drágakő.

Az út mentén egy csipkebogyó bokor áll hívogatóan. Vörös bogyói kontrasztosan elütnek a fagyott természet fehérségétől. Legnagyobb meglepetésünkre a bogyók puhák és finomak. Néhányan be is kaptunk pár szem C-vitamin bombát.

A Merzse-mocsár egy rendkívül szép és különleges hely. Fővárosi védettségű természetvédelmi terület. Különleges növényekkel és ami nekünk különösen fontos és örömteli, hogy nagyon gazdag a madárvilága is.
Mielőtt elindulnánk a megfigyelő toronyhoz, van még egy fontos teendőnk. Feltölteni a kis szárnyasok etetőjét.

Imre egyik szatyrában hatalmas adag tavalyi dió lapul, melyekből pillanatok alatt két nagy diólabda készül (a már jól bevált cinkegolyók mintájára).

Íme az elkészült és kifüggesztett finomság.

A tartóban margarin, az ágakon almadarabok, a földön szétszórt magok. Igazi terülj-terülj asztalkát hagyunk magunk mögött. Itt minden szárnyas megtalálja a saját kedvencét.

Pár méterről még visszanézünk és máris széncinegék, kékcinegék és mezei verebek szállnak le a területre. Elégedetten indulunk tovább a toronyhoz. Ideje magunkra is gondolni. Az erdő fái között még itt-ott misztikus pára kavarog.

Megérkezünk a torony melletti kis pihenőrészhez. Nyílnak a hátizsákok és a kis faasztal pillanatok alatt megtelik mindenféle finomsággal. B.Zoli óévi-újévi köszöntője után jöhet a koccintás. A falatozáshoz a most oly csendes és befagyott Merzse biztosítja a csodálatos környezetet.

A fagyott vízfelület miatt nem látunk vízimadarakat. A magas part menti növényzetben csak néhány ökörszem próbál magasságot nyerni, a távolban pedig egy egerészölyv köröz. Az év közben sűrűn használt spektív is megpihen most a torony tövében.

A "dínom-dánom" után jöhetett a rendrakás, majd a búcsú kitekintés a magasból...

... és a torony tövéből. Távolban az öreg nyárfával.

Végül pedig egy év végi csoportkép az MME vezetőivel, aktivistákkal, családtagokkal és a Merzse-fan Facebook oldal adminisztrátoraival. Jó volt találkozni és együtt elköszönni 2016-tól.

  
Boldog Új Esztendőt kívánok minden kedves olvasómnak!