2021. július 1., csütörtök

Paloznak a virágos település

Hamarosan megérkeztünk az aznapi utolsó célállomásunkra, Paloznakra. Először a kálváriát szerettük volna megnézni, ezért a Mázsa téren, az ott felállított Szent Donát szobor közelében parkoltunk le.
 

A szőlő és bor védőszentjének szobra Nagy András fafaragó művész alkotása. A szobor meglehetősen sötét tónusú, a fotózását pedig tovább nehezítette az erős ellenfény és a kis kápolna árnyéka.


Innen sétáltunk tovább az enyhén emelkedő Tódi utcán, hogy láthassuk a stációkat, melyek felállítása paloznaki családok támogatásával valósult meg és 2000-ben szentelték fel.
 

Sajnos az évek során az eredeti olajképek erősen megfakultak, ezért a közelmúltban történt felújítás során kerámiaképekre cserélték azokat (Petrás Mária keramikusművész alkotásai).





A dombtetőn visszafordultunk és lesétáltunk a faluközpontba.


Az önkormányzat épülete mellett áll a fazsindelyes harangláb, mely a XIX. század elején épült.


A torony árnyékában egy ketrecbe zárt kerámiasárkány árválkodott.


Ugyan nem láttunk róla kiírást vagy tájékoztatást, hogy mi célból álldogált ott, de feltételezzük, hogy a falu Meseközpontját volt hivatott "reklámozni". Ugyanis 2010-ben Paloznakon nyílt meg a világ első Meseterápia Központja.
Az önkormányzat épületének tornácán megannyi érdekességet fotózhattam. Többek között innen tudtuk meg, hogy 2010-ben országos első helyezett lett a település a "Virágos Magyarországért" indított környezetszépítő versenyen.







A központban álló római katolikus templom volt anno a falu első kőépítménye. Valamikor a XI. században épülhetett és Szent András tiszteletére szentelték fel.


A templom melletti domboldalon 2000 tavaszán került kialakításra a Millenniumi Park, melynek egyik érdekessége ez a Napóra. Egy római kori minta alapján készült!



2 megjegyzés:

  1. Különös ez a napóra, nem láttam még ilyent és szépek a kálvária domborművei.
    A meseterápiás központról itt találtam egy jó leírást:
    http://gondolkodjegeszsegesen.hu/archive/meseterapias-kozpont-paloznak/

    VálaszTörlés
  2. Úgy tudom most is nmeseközpont más felállással.

    VálaszTörlés